3p
A jegybankelnök szerint magánügy, hogy mit bizniszel Patai Mihály bankvezérrel.

Hosszú ideig, 2018-19-ig fennmaradhat a jegybank laza monetáris politikája - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában. Az MNB berendezkedett és beállt egy hosszú távon működőképes alapkamatszintre, amely még abban az esetben is tartható, ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (FED) új alapkamat-emelő ciklusba kezd, és erre esetleg válaszol az Európai Központi Bank (EKB) vagy a japán jegybank - mondta. Az elnök arról nem beszélt, hogyan fognak szembemenni a világgal.

Senki sem tudja, innentől mi lesz

"Elmentük az alapkamat-csökkentésben addig a mérföldkőig, ameddig ismerjük a világot" - mondta Matolcsy György, megjegyezve, hogy az egy százalék körüli, a 0,9 százalékos szint a legalacsonyabb, amelynél még tudható, hogyan működnek közgazdasági törvények. Az MNB elnöke az elmúlt évekhez képest kisebb hatású jegybanki beavatkozásokat, monetáris politikai stabilitást ígért a jövőben.

Arra a felvetésre, hogy egyes elemzők szerint a 310 eurós szintnél erősebb forintárfolyamot nem szeretne a jegybank a nyereségének védelmében, leszögezte, hogy sem árfolyam- sem eredmény célja sincs az MNB-nek.

Most kell villantani

Matolcsy György szerint versenyképességi fordulatra és strukturális reformokra van szüksége az országnak. Kifejtette: a magyar gazdaság potenciális növekedése messze a történelmi trendvonal alatt van, azért, mert az elmúlt huszonöt évben két időszakban jelentősen megtört.

"A monetáris politikai ciklus második félidejében már nem tervezünk új hitelprogramokat, az MNB egy konzervatív gondolkodású jegybank, elsődleges célja a stabilitás. Most versenyképességi fordulatra van szükség, ami kifejezetten a kormányzati és az üzleti élet közös döntése, most nekik kell lépni" - emelte ki a jegybank elnöke. Mint mondta: a kormány pénzzel is tudja finanszírozni ezeket a szerkezeti reformokat.

Ígéretet tett arra, hogy a jegybanki alapítványok leépítik állampapír-állományukat Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnökének kérésére, azonban érzékeltette, hogy nem értenek egyet az EKB elnökének kérésével.

Most lakott, vagy nem lakott?

Matolcsy lakásügyével kapcsolatban - azaz, hogy használta-e jegybankelnökként Patai Mihály bankvezér lakását albérletként, nem válaszolt, szerinte ez a magánélet része, holott, ha a jegybankelnök és egy bank vezetője üzleti viszonyban van, annak ismerete kőkemény közérdek és még esetleg összeférhetetlenségre is ad okot. De nem úgy az MNB elnökénél, aki szerint egy jegybankelnöknek "feltétlenül nem szabad válaszolnia" egy ilyen kérdésre. "Részemről ezt a kérdést lezártnak tekintem" - zárja egyben az interjút is a jegybankelnök, így sajnos nem marad idő arra, hogy elmondja, nem tartja-e abszurdnak, hogy barátnője, Vajda Zita milliós nagyságrendű fizetést kap, vagy azt, hogy az alapítványok több százmillió forint közpénzt adtak a haveroknak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG