3p
A foglalkoztatottsági ráta is új csúcsra jár.

Ahogy arról korábban írtunk, az augusztus-októberi időszakban 41 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, miközben a munkanélküliségi ráta 4 százalékra csökkent ugyanebben az időszakban. Az ING vezető elemzője, Virovácz Péter szerint egyik adat sem volt még ennyire alacsony. Hozzátette: a gazdasági aktivitási rátában összességében évek óta növekvő trended tapasztalhatunk, melynek további emelkedéséhez idén nagyban hozzájárulhatott a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint a nyugdíjasok aktívabb bevonása a munkaerőpiacra, ezt közölte a Privátbankár.hu-val.

Az ING arra számít, hogy a magyar munkaerőpiacon érzékelhető feszes és a kedvező trendek folytatódhatnak, ugyanakkor nem számítanak óriási ugrásokra. Az aktivitást a béremelkedés hajthatja felfelé, miközben a jelenlegi 55 ezer betöltetlen nem támogatott álláshely a versenyszférában továbbra is magas keresletet mutat a munkaerő iránt. A munkanélküliségi ráta az év végére már elérheti a 4 százalék alatti szintet is, a kereslet ennek biztosan nem szab majd gátat, fűzte hozzá az elemző.

Oktatásra van szükség

Horváth András, a Takarékbank elemzője elmondta: munkaerőhiányról szóló folyamatos hírek ellenére a magyar gazdaság továbbra is közel 600 ezer fős munkaerőtartalékkal rendelkezik a dolgozni szándékozó inaktívak, a közfoglalkoztatottak, a külföldre ingázók és a munkanélküliek számát tekintve. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a fenti csoportok egy részének a foglalkoztathatósága meglehetősen problémás, így érdemi beavatkozások szükségesek a nyílt munkaerőpiacon való megjelenésükhöz, tette hozzá. A Takarékbank becslése szerint a foglalkoztatottak száma idén már nem érhette el a 4.5 millió főt, erre 2018 nyaráig várnunk kell. A munkanélküliségi ráta valószínűsíthetően elérte az idei mélypontját, míg éves átlagban 4.2 százalék lehet a ráta. Ez az arány 2018-ban éves átlagban várhatóan 3.8 százalékig süllyed.

Az elemző szerint a foglalkoztatás bővülésének az eddig látottakhoz képesti lassulása ugyanakkor arra utal, hogy egyre kevesebb a szakképzett, aktívan bevonható potenciális munkavállaló a magyar munkaerőpiacon és kezdi elérni a csúcsát a foglalkoztatottság a munkaerő jelenlegi képzettségi szintjén. Emiatt még inkább hangsúlyosabbá válik az oktatás fejlesztésének és a leszakadó rétegek oktatásba minden áron való bevonásának kérdése, amennyiben a magyar gazdaság fel kíván zárkózni a fejlett európai gazdaságok foglalkoztatási szintjéhez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG