1p
Varga Mihály szerint "nincs túlságosan messze" a magyar kormány várakozásaitól az a piaci elemzői vélemény, miszerint Magyarország egy 2-3 évre szóló, 15 milliárd eurós csomagról köthet megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

Az IMF-tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt erről csütörtökön.

Varga Mihály ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a csomag nagyságáról és időtartamáról még nincs hivatalos kormányálláspont, hiszen a tárgyalások nem kezdődtek el.

Ennek kapcsán elmondta: jelenleg nehéz megmondani, milyen ütemben zajlanak majd a tárgyalások, és "nemcsak az a lényeg, hogy legyen megállapodás, hanem ez egy jó megállapodás legyen". A politikus hangsúlyozta, hogy a nyár folyamán elkezdődhetnek a tárgyalások, de "ma nagyon nehéz megmondani, hogy mikor".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dugódíj: akár 3600 forintba kerülhet egy belvárosi út New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 08:28
New Yorkban dugódíjat kell fizetni az autósoknak mostantól. 
Makro / Külgazdaság Rogyadoznak az oszlopok: Putyin arcára fagyhat a mosoly
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 07:17
Az orosz gazdaság három pillérre épült az Ukrajna elleni 2022 februári invázió megindulása után, amelyek az elmúlt két évben megtartották, ám úgy tűnik, 2025-ben más lesz a forgatókönyv egy friss elemzés szerint. 
Makro / Külgazdaság Mibe kerül nekünk az orosz gázvezeték elzárása?
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 16:44
A Trend FM hétfő reggeli adásában az év első napjainak fontosabb történéseit elemezte munkatársunk, Király Béla. Így az év elején az Ukrajnán át futó gázvezeték lezárásának következményeiről volt szó, illetve arról, hogy ennek milyen hatása lehet az ellátásbiztonságra, akár az európai gazdasági helyzetre. Emellett terítékre került az év végi kisebb emelkedést követően látható érdemi forintgyengülés is, annak nemzetközi és hazai okait és következményeit is elemezte kollégánk.
Makro / Külgazdaság Infláció: azért drágul a benzin, mert gyengül a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 11:25
Ahogy arra számítani lehetett, tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak, köszönhetően a forint további gyengülésének a dollárral szemben.
Makro / Külgazdaság Nagy botrány volt belőle, most csendben törölték a pénzintézetet
Vég Márton | 2025. január 5. 13:09
Törölték a cégjegyzékből a Széchenyi István Hitelszövetkezetet. Töröcskei István bankár-üzletembert szoros baráti szálak fűzték a jobboldali körökhöz. Egy ideig.
Makro / Külgazdaság Vajon Nagy Márton zsebkendőt készítsen elő, vagy pezsgőt hűtsön be?
Privátbankár.hu | 2025. január 5. 11:41
A turisztikai szálláshelyek, az ipari termelés és az ipari termelői árak, valamint a kiskereskedelem tavaly novemberi adatait teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal a jövő héten.
Makro / Külgazdaság Tizenhét éves rekord dőlt meg a spanyol gazdaságban
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 14:01
Spanyolországban 2 millió 561 ezer volt a regisztrált munkanélküliek száma tavaly decemberben, ilyen kevés munkanélkülit decemberben 2007 óta nem jegyeztek föl.  Tavaly novemberhez viszonyítva a munkanélküliek száma 25 ezer 300-zal (0,98 százalékkal) csökkent – közölte a spanyol munkaügyi hivatal pénteken.
Makro / Külgazdaság Vérrel-verítékkel küzd Nagy Márton egy fontos mutatóért
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 09:46
Bár a 2024-es költségvetést eredetileg 2,9 százalékos hiánycéllal tervezték meg, még messze vagyunk a teljesítésétől. A GDP-arányos hiány 2024. III. negyedévben 3,0 százalékos volt, az első három negyedévben pedig 3,5 százalékos lett.
Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék nem válaszolnak, pedig milliárdokról van szó
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 09:22
Milliárdokat pumpáltak az Eximbankba.
Makro / Külgazdaság Újabb pocsék gazdasági adat érkezett Magyarországról
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 08:31
2024 novemberében az export értéke éves szinten csökkent, míg az import növekedett a KSH első becslése szerint. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG