2p
Sikerült megegyezni a DACA-program módosításáról.
A meglévő kerítés egy szakasza Tijuanánál. Fotó: EPA/Alejandro Zepeda

Az amerikai Demokrata Párt közleménye szerint sikerült megállapodniuk Donald Trumppal az Egyesült Államokban álmodozóknak (dreamers) nevezett fiatal illegális bevándorlók helyzetének rendezéséről. Korábban Trump ugyanis egy tollvonással megszüntette a bevándorlók gyerekeit védő DACA (Elhalasztott Intézkedés a Gyerekkorban Érkezetteknek) programot, amit még Barack Obama léptetett életbe 2012-ben. Ez az intézkedés a kitoloncolástól véd meg jelenleg több mint 800 ezer fiatalt az Egyesült Államokban, többségében mexikói és latin-amerikai gyerekeket. A dreamer-generáció az államokat tartja hazájának, épp csak hivatalos papírjuk nincs erről.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője és Chuck Schumer, a szenátus demokrata politikusainak vezetője elmondása szerint az egyezség a Fehér Házban, egy díszvacsorán született meg, amelyre az elnök csak a demokraták vezető politikusait hívta meg, a Republikánus Pártéit azonban nem. A Fehér Ház egyelőre nem erősítette meg a két demokrata párti politikus által elmondottakat, sőt közleményük megjelenése után Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője pontosított. "A fal megépítésének kihagyása bizonyosan nem volt a megállapodás része" - közölte Twitter-üzenetben a szóvivőnő.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jöhet a vámtarifa, vége lehet az olcsó kínai áruknak
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 18:41
Az Európai Unión kívülről érkező csomagokra jön rá a tarifa. 
Makro / Külgazdaság Várják a jelentkezőket: 100 milliárddal megfejelték a kkv-k hitelkeretét
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 18:21
A kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében, ezért 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, ugyanis a befogadott kérelmek értéke már elérte a rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel
Makro / Külgazdaság Tizenegy milliárd dollár nyomtalanul eltűnt – a szegények bánták Trump és a demokraták csatáját
Kollár Dóra | 2025. november 13. 15:14
Véget ért a szövetségi rendszer leállása az Egyesült Államokban, amit a gazdaság és a társadalom is megszenvedett.
Makro / Külgazdaság Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 14:45
A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befektetési körülmények a kelet-közép európai térségben kifejezetten előnyösnek tekinthetők – derült ki az MBH Befektetési Bank Piaci Pulzus című sajtóreggelijén. A szakértők szerint az AI és az arany mellett az idei év egyik nyertese az európai bankszektor is. 
Makro / Külgazdaság Még a választásokat is túléli a kamatstop
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 14:21
A kormány 2026 június végéig meghosszabbítja a kamatstopot, int mondják, így újabb 30 milliárd forintot hagy a családok zsebében.
Makro / Külgazdaság A kormánynak is fáj a bankadó duplázása, nincs papír az amerikai szankciók alóli mentességről
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 13:08
Nem volt más választás, mint emelni a bankadót. Csak szóban állapodott meg Orbán Viktor és Donald Trump, most kell majd tisztázni, miről is. Kormányinfó volt csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Kiábrándító növekedés a brit gazdaság harmadik negyedévében
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 12:43
Jelentősen lassult és a vártnál is sokkal alacsonyabb volt a brit gazdaság növekedési üteme a harmadik negyedévben. Londoni pénzügyi elemzők szerint ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy a Bank of England még az idén folytatja enyhítési ciklusát.
Makro / Külgazdaság Többet vártak az euróövezet ipari termelésének szeptemberi növekedésétől
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 12:21
Havi és éves összevetésben egyaránt nőtt az euróövezet ipari termelése szeptemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint, de alulmúlta az elemzői várakozásokat.
Makro / Külgazdaság Ide futott ki Nagy Márton gyárépítő programja
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 10:51
A magyar kormány tagjai vélhetőleg őszintén hittek abban, hogy az idei év komoly gazdasági sikerekkel kecsegtet. Ez a kommunikációban is megjelent, hiszen az év elején az örökös ellenségképzés helyett pozitív üzenetekkel próbálkoztak.
Makro / Külgazdaság A nyers adatok szerint Romániában kétszer akkora az ipari termelés bővülése
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 09:10
A nyers adatok szerint szeptemberben 2,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,2 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés Romániában mint egy évvel azelőtt – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Magyarországon a nyers adatok szerint 1,3 százalékos volt az ipari termelés bővülése szeptemberben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG