1p
A középtávú uniós költségvetésről egyeztetnek hétfőn Brüsszelben az uniós tagállamok Európa-ügyi tárcavezetői.

Az Általános Ügyek Tanácsának nevezett fórum - amelyen Magyarországot Győri Enikő, a külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára képviseli - az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek csütörtök-pénteki rendkívüli csúcstalálkozóját készíti elő. Annak legfontosabb napirendi pontja a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós keretköltségvetés, amelyről már tavaly november végén meg akartak állapodni, de az akkori rendkívüli csúcsértekezleten nem jött létre a megegyezés.


A jómódúbb, "nettó befizető" tagországok némelyike jelentős mértékű kiadáscsökkentést akar, míg a "nettó kedvezményezettek" - tehát azok, amelyek több támogatást kapnak a közös kasszából, mint amennyit abba befizetnek - szeretnék megőrizni a rendelkezésre álló uniós források legalább eddigi szintjét. Magyarország számára kiemelkedő jelentőségű az úgynevezett kohéziós - vagyis felzárkóztatási - finanszírozás, valamint a mezőgazdasági támogatási politika jövője.


A középtávú keretköltségvetést az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Az EP-ben többségben vannak azok, akik továbbra is "ambiciózus" uniós büdzsét szeretnének. Részben érvényes ez az egyébként takarékoskodást szorgalmazó országok kormánypárti EP-képviselőire is. Így aztán - figyelmeztetnek parlamenti körök - a tagállami kormányok nem tornászhatják tetszésük szerinti mélységbe az uniós büdzsé összegét, hiszen egy ponton túl az EP nem lesz hajlandó azt megszavazni.


Ha nem sikerül kialakítani az új középtávú költségvetési kereteket, akkor 2014-től az eddigi keretek "élnek tovább" időarányos módon, ez azonban hatalmas feszültségeket okozna a mindenkori éves költségvetések pontosításakor. Uniós diplomaták szerint azért is fontos lenne már most megállapodni a 2014-től életbe lépő keretszámokban, hogy a vita ne terhelje egyes jelentős EU-országok - elsősorban Németország - belpolitikai vitáit, az idei választási kampányokat.


Az Általános Ügyek Tanácsának hétfői ülésén nem csupán a csütörtöki rendkívüli költségvetési uniós csúcsot készítik elő, hanem áttekintik a március 14-15-ei "rendes" EU-csúcs témáit is. Azon szintén fontos gazdasági témákat kell megtárgyalni, így a nemzeti gazdaságpolitikák évente történő, európai szintű összehangolásának - az úgynevezett európai szemeszternek - a kérdéseit, a munkahelyteremtési és növekedési paktum ügyét, valamint az "integrált pénzügyi keretrendszer" létrehozásával kapcsolatos döntéseket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG