2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A brit sajtó egybehangzó értesülése szerint egy volt orosz kémet kezelnek súlyos mérgezéses tünetekkel az angliai Salisbury városának kórházában.

A médiaértesülések szerint az érintett nem más, mint a 66 éves Szergej Szkripal, aki a brit külső hírszerzés (MI6) egyik volt ügynöke, korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt. A férfi tíz éven át dolgozott a brit szolgálatnak, Nyugat-Európában tevékenykedő orosz ügynökök tucatjait leplezte le, és a hivatalos orosz vádak szerint ezért 100 ezer dollárt kapott az MI6-től. Szkripalt végül 2006-ban Oroszországban 13 év fegyházra ítélték, ám 2010-ben, egy orosz-amerikai kémcsere során Nagy-Britanniába távozott, és rejtélyes körülmények között leszállt az Oroszországból Amerikába tartó gépről.

A férfit egy nő társaságában, eszméletlenül találták meg Salisbury egyik bevásárlóközpontja előtt egy padon, jelenleg mindkettőjüket válságos állapotban kezelik a városi kórház intenzív osztályán. A meg nem erősített információk szerint egy Fentanyl nevű, fájdalomcsillapítókhoz használt, rendkívül erős szertől lettek rosszul. A vizsgálat zajlik, a rendőrség nem terrorcselekményként kezeli az ügyet.

Volt már ilyenre példa

Nem Szkripal lenne az első átállt orosz kém, akivel így próbálnak meg végezni Nagy-Britanniában, 2006-ban Alekszandr Litvinyenkót, az orosz állambiztonsági szolgálat (FSZB) egykori alezredesét mérgezték meg egy hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal, amit a teájába csempésztek. Az alezredes 2000-ben emigrált Londonba, miután szembefordult az orosz kormánnyal. Litvinyenkót a nyugat-londoni Millennium Hotel bárjában mérgezték meg, ahol a volt FSZB-tiszt két egykori ügynöktársával, Andrej Lugovojjal és Dmitrij Kovtunnal találkozott.

Nagy-Britanniában 2007-ben hivatalosan vádat emeltek a hazájában később parlamenti képviselővé választott Lugovoj ellen, és kérték kiadatását, ám ezt Moszkva megtagadta. Ezt diplomaták kölcsönös kiutasítása követte, és a két ország kapcsolatai azóta is mélyponton vannak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nézi jó szemmel a lengyel elnök és Orbán Viktor találkozóját Donald Tusk
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 17:31
Donald Tusk lengyel kormányfő és Radoslaw Sikorski külügyminiszter is élesen kritizálta Karol Nawrocki hétfői, budapesti látogatását. Végzetes hibának tartják, hogy Nawrocki „oroszpárti és euroszkeptikus politikusokkal” találkozik Budapesten.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 15:07
Az iráni háború miatt kevesebb védelmi erőforrás jut Ukrajnának az Egyesült Államok részéről, a hosszan tartó háború pedig apasztja az USA fegyverkészleteit. Erről is beszélt az ukrán elnök a BBC-nek. 
Makro / Külgazdaság Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 14:08
A 2021-ben és 2025-ben is elvégzett magyar kutatás alapján a társadalom 42 százaléka az alsó réteghez tartozik. A kutatást vezető Kovách Imre arról beszélt, sok társadalmi probléma erősödött fel az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 13:06
A szlovák közszolgálati rádiónak adott interjújában azt is elmondta, hogy szerinte hogyan eshet szét a NATO. 
Makro / Külgazdaság Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 11:50
A műtrágyaforgalom fennakadása egyelőre nem okoz áremelkedést a magyar mezőgazdaságban, de az agrárminiszter már az Európai Bizottsághoz fordult egy termék importengedélyezése miatt. A tankolásnál is tapasztal fennakadást a gazdák egy része.
Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG