4p
Koszovóból a gazdasági stagnálás, politika belharcok és a szervezett bűnözés mindent átható uralma miatt tízezrek menekülnek. Az egyes felmérések szerint támogatóinak negyedét rövid idő alatt elvesztett és a Jobbik által szorongatott kormánypárt központi témává tette az utóbbi hetekben a menekültek kérdését. A magyar kormányfő Koszovóról beszél, de Ukrajnára gondol, ahol a feszültség további eszkalációjával kalkulál.

Kedden lesz hét éve, hogy Koszovó függetlenné vált. Az akkori eufóriát már régen fölváltotta gazdasági stagnálás, politika belharcok és a szervezett bűnözés mindent átható uralma fölötti általános frusztráció. A munkanélküliség 45%-on áll és az ország 1,8 millió lakosából ötszázezren napi 500 forintból élnek.

A kilátástalanság, nyomor és az egekben tanyázó bűnözési ráta motiválja azon tízezreket, hogy hazájukat hátrahagyják. Tavaly nyár vége és december között 100 ezren hagyták el otthonukat, majd 2015 elejétől további 50 ezer koszovói döntött a menekülés mellett. Mióta pedig Szerbia EU-s nyomásra úgy határozott, hogy a koszovóiak beutazásakor elfogadja a pristinai okmányokat, az elkeseredett koszovóiak ezreinek egyenes útjuk nyílt Magyarország déli határa felé.

A délkelet-európai válság

Koszovó a második világháború utáni Európa legnagyszabásúbb állam-építési kísérlete. Miután a háború véget ért 1999-ben, az ENSZ irányította az államot egészen a 2008-as függetlenné válásáig. Belgrád a mai napig nem fogadta el korábbi tartománya függetlenségét és ebben élvezi Moszkva támogatását. A szerb alkotmány is a mai napig Szerbia részének tekinti Koszovót.

A világon eddig mintegy 110 állam fogadta el Koszovó függetlenségét. Olyan államok, mint például Ciprus és Szlovákia azonban saját területi aggodalmaik miatt a mai napig sem.

A másik balkáni törpeállam, Moldova is egy (geo)politikai viharban navigál kétségbeesetten. Február 12-én az Európa-barát kisebbségi kormány elvesztette a bizalmi szavazást a kisinyovi törvényhozásban. Az alkotmány értelmében 45 napon belül egy új kormánynak ismét bizalmat kell kérnie a parlamenttől. Ha azt is leszavazzák, ki kell írni a választásokat. Legutóbb 2014. november 30-én volt parlamenti választás Moldovában (ezt akkor részletesen elemeztük >>).

Orbán Koszovóról beszél, de Ukrajnára gondol

Az egyes felmérések szerint támogatóinak negyedét rövid idő alatt elvesztett és a Jobbik által szorongatott kormánypárt központi témává tette az utóbbi hetekben a menekültek kérdését. Ez a téma harmonikusan beleillik a kormánypárt permanens mobilizációs kampányába és állandó ellenségkeresési kultuszába. Orbán először Párizsban, a Charlie Hebdo hetilap elleni merénylet után beszélt arról, hogy Magyarország nem kíván menedéket nyújtani a gazdasági menekülteknek. A miniszterelnök a Fidesz mezőkövesdi frakcióülésén azt mondta, hogy a megélhetési bevándorlást nullára kell szorítani, „be kell reteszelni Magyarország ajtaját", egyetlen megélhetési bevándorlóra sincs szükség.

Eközben a miniszterelnökkel közölt interjút a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap ’Nem akarunk multikulturális társadalmat’ címmel. A kormányfő a bevándorlásról elmondta, hogy a kultúrák együttélése hatalmas feladat, s kockázatos, amikor az iszlámról és a kereszténységről van szó. Magyarország nem vállalta ezt a rizikót, és a jövőben sem vállalja. Magyarország tiszteletben tartja, hogy Franciaország vagy Németország más úton jár, de joggal várja el, hogy tiszteletben tartsák a magyar döntést is. „Nem akarunk multikulturális társadalmat" – közölte Orbán.

A magyar kormányfő Koszovóról beszél, de Ukrajnára gondol, ahol a feszültség további eszkalációjával kalkulál. Ennek következményeképpen pedig akár menekült-áradat is megindulhatna keleti szomszédunkból. Orbán ezért a múlt héten – 2010 óta először gyakorolva a kegyet - zártkörű egyeztetésen találkozott az ellenzéki pártok vezetőivel és támogatásukat kérte keményvonalasabb menekült-politikájához.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG