3p
A magyar gazdaságban az elmúlt hónapokban folytatódtak az első félévre jellemző tendenciák, és 2018 közepéig nem várható érdemi változás - mondja friss előrejelzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt. A gazdasági növekedés az európai uniós támogatások felfutásának, illetve azok költségvetési megelőlegezésének, valamint a választások előtti élénkítő politikának köszönhetően 3,8 százalékos üteme érdemben meghaladja az unió átlagát, de a régióban az alacsonyak közé tartozik.

A GKI szerint a magyar gazdaságban idén és jövőre a leggyorsabban az építőipar bővül, az első nyolc hónapban 28 százalékkal, az év egészében - a már tavaly év végén megindult élénkülés következtében - 25 százalékkal, jövőre 10 százalékkal.

Az ipari termelés havi ingadozása továbbra is jelentős. Az év egészében várható 5 százalék feletti bővülés lényegesen gyorsabb a tavalyi közel stagnálásnál, de érezhetően elmarad a 2014-2015-ös évitől. Ez főként a járműipar húzóerejének kifulladásával magyarázzák.

A GKI prognózisa


A külkereskedelmi áruforgalom hullámzó, de az első nyolc hónapban a behozatal dinamikája euróban több mint 3 százalékponttal meghaladta a kivitelét. Ennek megfelelően a kiviteli többlet több mint 1 milliárd euróval csökkent, de így is 5,6 milliárd euró. A cserearányok majdnem 1 százalékkal romlanak. A GKI szerint jövőre a külkereskedelmi aktívum tovább csökken (8,5-ről 7,7 milliárd euróra). 

A GKI szerint a kiskereskedelmi forgalom idén 4 százalék fölé gyorsul, és jövőre is csak kissé marad el a 4 százaléktól. A fogyasztás bővülése idén 3,5 százalék körüli, 2018-ban az értéke várhatóan 3-3,5 százalék közötti lesz.

Az első kilenc hónapban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal nőttek. A belső tényezők közül elvileg a költség- és vásárlóerő-oldalról egyaránt áremelést gerjesztő gyors bérnövekedés inflációs hatású, de ez egyelőre alig érzékelhető. A viszonylag erősebbé vált forint is fékezi az amúgy is alacsony külső áremelkedés begyűrűzését. Az élvezeti cikkek adóemelése serkenti, néhány termék áfájának csökkentése visszafogja az inflációt, bár a piaci hatások ez utóbbit részben ellensúlyozzák. A GKI prognózisa szerint idén 2,5 százalék, jövőre 3 százalék körüli fogyasztói árindex valószínű.

A bruttó keresetek idén 13, jövőre 7 százalék körüli mértékben emelkednek, ezen belül főleg idén a költségvetési szektorban dolgozóké bővül gyorsabban. Az év első három negyedévében az államháztartás pénzforgalmi hiánya már mintegy 6 százalékkal meghaladta az éves előirányzatot, ami az uniós-támogatások megelőlegezésének következménye. Mivel ez utóbbi nem érinti az európai módszertan szerinti, úgynevezett eredményszemléletű deficitet, a GKI idén a tervezettnél csak valamivel magasabb, 2,5-3 százalék közötti GDP-arányos hiányra számít. Jövőre is ebben a sávban várható a deficit. 

Azonban arra is felhívták a figyelmet a GKI elemzői, hogy a magas pénzforgalmi hiány veszélyezteti a GDP-arányos államadósság Európai Unió által elvárt körülbelül 0,8 százalékpontos csökkentését. Amennyiben az Eurostat álláspontjának megfelelően az Eximbankot és a Magyar Nemzeti Bank alapítványait az államháztartáson belülre kell sorolni, az tovább fékezheti a javulást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG