2p
Vett 20 darab átalakított katonai gépet a honvédség az Airbustól. Végre elárulták, mennyiért.
H145M helikopter

Múlt pénteken jelent meg a hír arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerződést kötött az Airbusszal 20 új könnyű, többcélú H145M típusú helikopterek katonai változatára.

A hír megjelenése után a Privátbankár.hu szerkesztősége megkereste a szaktárcát, hogy árulják el, mégis mennyibe került a 20 gép beszerzése, illetve várhatóan mikorra szállítja le az Airbus a megrendelt helikoptereket. Szerettük volna azt is megtudni, mikor állhatnak hadrendbe ezek a járművek. Ugyanis a részletekbe menő sajtóközlemény és az MTI-hír mindenre kiterjedt, csak épp ezekre a kérdésekre és az árra nem.

Válasz péntek óta nem kaptunk a HM sajtóosztályától.

A közmédiának elárulták: 100 milliárd forint

Sebaj. Hétfőn Benkő Tibor honvédelmi miniszter nyilatkozott az M1-nek a beszerzésről. Mint elmondta, lépcsőzetes kifizetéssel, összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak az új honvédségi helikopterek beszerzésére.

Piackutatás

Benkő szerint az Airbusszal kötött szerződést széles piackutatás előzte meg. Nemcsak a gépek típusa, hanem logisztikájuk, kiszolgálásuk biztosítása is fontos szempont volt. Mindezek alapján döntöttek végül az Aibusnál, az aláírt szerződés a 20 helikopter megvásárlásán túl 50 pilóta kiképzését, a pótalkatrészeket, valamint a technikai, műszaki személyzet felkészítését is tartalmazza.

Benkő Tibor azt is elmondta a közmédiának, hogy a meglévő Mi-8-as, Mi-17-es helikoptereket sem hagyják veszni. Amíg rendszerben tarthatók még (maximum 8 évig), használni fogják őket.

Frissítés:

Cikkünk megjelenése után a HM sajtóosztálya válaszolt. Mint írták, a 20 darab helikopter valóban több mint 100 milliárd forintba kerül. A helikopterek ütemezetten érkeznek, az első néhány darab jövő év második felében érkezhet meg, és azután állnak hadrendbe.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG