2p
Lecserélik az elöregedett szállító helikoptereket.
H145M helikopter

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint a haderőfejlesztés terén régóta napirenden lévő és emellett elengedhetetlenül szükséges tényező a forgószárnyas-, azaz a helikopterképesség megújítása.

A már hadrendben lévő eszközök nagyjavításon estek át, de a meglévő Mi-8-as és Mi-17-es szállító helikopterek hamarosan elérik üzemidejük és rendszerben tarthatóságuk végső határidejét. Ezért első körben ezek pótlásáról döntött a tárca az új helikopterek beszerzésével. A tárca a szerződést az Airbusszal kötötte meg 20 új könnyű, többcélú H145M típusú helikopterek katonai változatára.

A légierő fejlesztéséhez a tárca a közelmúltban a pilóták kiképzésére és az oktatási célok mellett egyéb katonai feladatokra is alkalmazható Zlin típusú kisrepülőgépeket szerzett be, valamint ezek mellett többfunkciós csapatszállító Airbus A 319-es repülőgépekkel bővítette a Magyar Honvédség légiflottáját.

A légierő képességfejlesztése ezzel nem fejeződött be: hamarosan a haderő vegyes flottájában jelenleg meglévő képességhiányok pótlására futár, illetve felderítő feladatokra is alkalmas kisebb repülőgépek, továbbá nagyobb méretű és teljesítményű, teherszállításra és légideszant feladatokra is alkalmas, úgynevezett rámpás katonai repülőgépek beszerzési eljárása indulhat meg.

Még több pénzt költenénk honvédelemre

Jól látszik, hogy a Magyar Honvédség beszerzésekbe kezdett, nemrég utasszállító repülőgépet és két körben Suzukikat is vettek.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára nemrég egy interjúban beszélt a hazai honvédelem jövőjéről. Magyarország épphogy a GDP 1 százaléka fölött költ honvédelemre. Nálunk csak Csehország, Szlovénia, Spanyolország, Belgium és Luxemburg hozott gyengébb számokat. Ez azt jelenti, hogy a NATO elvárásaihoz meg kellene duplázni, a Németh Szilárd által belengetett számokhoz pedig triplázni a honvédelmi költéseinket, bemondta a 3 százalékot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Győrffy Dóra: Nem racionális támogatni tízmilliókkal egy Fülöp-szigeteki munkahely létrehozását
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 19. 10:58
A közgazdász, egyetemi tanár, az MTA doktora volt a július 16-ai élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 79. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Besül a magyar kormány fegyvere? 2034 előtt nem várják Ukrajnát az EU-ba
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 10:11
Friedrich Merz német kancellár szerint Ukrajna valószínűleg nem csatlakozik az Európai Unióhoz a blokk következő költségvetési ciklusának vége, azaz 2034 előtt – pedig a magyar kormány minden nap az ukrán EU-csatlakozásról beszél már most is.
Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG