3p
Ha minden igaz, mégsem csökkentik durván a kohéziós alapot a következő ciklusban.

A közép-európai térségnek folyósítandó kohéziós alapot mégsem csökkentik jelentősen az új, 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésben - értesült a lengyel sajtó, ezt megerősítette Konrad Szymanski, az EU-ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes is. Az Európai Bizottság szerdán mutatja be a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetési tervezet keretszámait.

Nem jelentős a csökkentés

A lengyel közszolgálati rádió kedden nem hivatalos forrásaira hivatkozva arról számolt be: a brüsszeli testület aznap virradóra letett a kohéziós, valamint a közös agrárpolitikára (KAP) szánt alapok jelentős csökkentéséről. A kohéziós alapokat a javaslat szerint végül 10 százalékkal, a mezőgazdasági támogatásokat pedig 5 százalékkal csökkentik. A kevésbé fejlett régiók felzárkóztatására így 392 milliárd eurót, a mezőgazdaságra 336 milliárd eurót szánnának a hétéves ciklusban.

A kohéziós alapokat eredetileg 15 százalékkal, a mezőgazdasági támogatásokat pedig 17,5 százalékkal csökkentették volna a jelenlegi kerethez képest. Lengyelország és a térség többi országai is sok milliárd euróval kisebb támogatáshoz juthattak volna.

Orbán és a lengyelek megcsinálták

Az RMF FM szerint a drasztikus csökkentéstől az Európai Bizottság azután áll el, hogy több uniós állam képviselője tiltakozott az ilyen megoldás ellen, mindenekelőtt Mateusz Morawiecki lengyel, Orbán Viktor magyar kormányfő, valamint - a mezőgazdasági források esetében - Emmanuel Macron francia elnök. A politikusok a lengyel rádió szerint jelezték, hogy a költségvetést megvétózhatják.

A kohéziós alapot továbbá is mindenekelőtt a bruttó hazai termék számaihoz kötik, ami a közép-európai országoknak kedvez, nem pedig más, szociális jellegű mutatókhoz, mint például a munkanélküliségi ráta, ami viszont a dél-európai országoknak lenne előnyös - tudja az RMF FM.

Megerősített értesülések

Konrad Szymanski belügyminiszter-helyettes úgy fogalmazott, hogy Varsónak az utolsó pillanatban sikerült megvédenie a térség érdekeinek jelentős részét.

Az Európai Bizottság költségvetési tervezetének szerdai bemutatása csak az eleje lesz a 2020 utáni uniós költségvetésről szóló tárgyalásoknak.  Ezek majd nagyon nehezek lesznek, kontinensünk északi része nagy nyomásnak van kitéve a vágások tekintetében, gyakran a populista, illetve nyíltan Európa-ellenes erők részéről - mondta a politikus.

Nem fognak örülni délen

Korábban még arról volt szó, hogy az Európai Unió több tízmilliárd euró fejlesztési forrást csoportosítana át a közép- és kelet-európai tagországoktól a pénzügyi válság által súlyosan meggyötört déli tagállamokba, köztük Spanyolországba és Görögországba a következő költségvetési időszakban. Részletek. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG