A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a nemzetgazdasági beruházások első negyedévi, az előző év azonos negyedévéhez viszonyított 8,6 százalékos csökkenésén belül az építési beruházások jelentősen, 13,9 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A gép- és berendezés beruházások viszont – a mezőgazdaságban és a szállítás, raktározásban történt emelkedés hatására – mindössze 1,8 százalékkal mérséklődtek.
A nemzetgazdasági ágak többségében továbbra is csökkenést regisztráltak. A tárgynegyedévben az energiaipar beruházásainak volumene kétharmadával esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, amit egy erőmű-építési nagyprojekt befejeződése és a hálózatbővítések, -fejlesztések mérséklődése okozott. A kőolaj- és földgázkitermelés ágazatban is befejeződött egy egyedi nagyberuházás, aminek következtében a bányászat, kőfejtés nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene közel felére csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló felsőoktatási beruházások lezárultak, ezért az oktatás nemzetgazdasági ág beruházási volumene nagymértékben, 46,9 százalékkal csökkent. A humán-egészségügyi, szociális ellátás ág beruházásai is jelentősen, 29,4 százalékkal mérséklődtek, mivel az uniós forrásból megvalósult egészségügyi intézmény-fejlesztések elmaradtak a tavalyi szinttől.
A feldolgozóipar beruházásai az előző évi kiemelkedő növekedés után a tárgynegyedévben stagnáltak, ugyanakkor az alágak több mint felénél volumennövekedés következett be. A nagyobb súlyt képviselő alágak közül nagymértékben emelkedtek a beruházások a gép-, gépi berendezés gyártásban, a járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásban.
A beruházások csökkenő tendenciája ellenére hét nemzetgazdasági ágban növekedést regisztráltak. Számottevően emelkedett a beruházási volumen a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágban (27,6%) egyedi szállodafelújítási nagyprojekt eredményeképpen. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban a beruházási teljesítmény jelentős bővüléséhez (21,9%) továbbra is az árvízvédekezéssel kapcsolatos nagyprojektek járultak hozzá.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Dmitrij Medvegyev viccelt egyet Grönlanddal
2 órája
-
A kazah olajtermelés 35 százalékkal esett a fekete-tengeri dróntámadások miatt
3 órája
-
Az orosz olajvállalat dacol Trumppal Venezuelában
3 órája
-
Bill és Hillary Clinton egy szót sem szólt az Eptstein-ügyi kongresszusi vizsgálatban
3 órája
-
Lepattant az ónos eső a forintról, mint gomb a kabátról
4 órája
-
Trump ámokfutása az EU-t is súlyos döntések elé állítja
4 órája
-
HIPA: új vállalati támogatás a tiszta technológiákra
4 órája
- Kiderült, mennyivel emelik az idén a díjaikat a bankok
- Ónos eső, havazás: ma is oda kell figyelni az utakon
- Figyelem: leállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
- Nem csak a tavasz kezdődik majd – megint gyűlnek hazánkban a trumpisták
- Jó erőben kezdte a napot a forint
- A Nézőpont Intézet továbbra is Fidesz-előnyt lát
- Egyre aggasztóbbak a nyugdíjakkal kapcsolatos kilátások
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- A mosoly fagy az arcára annak, aki csütörtökön tankol 2026. január 8. 10:27
- Megint felvett 3 milliárd eurónyi hitelt a magyar kormány – de milyen kamatra? 2026. január 8. 08:39
- Az Orbán-kormány egy újabb, súlyos bűncselekményekkel vádolt politikusnak adott menedékjogot 2026. január 12. 10:02
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
Dmitrij Medvegyev viccelt egyet Grönlanddal
Népszavazással akár Oroszországhoz is csatlakozhatnak.
A kazah olajtermelés 35 százalékkal esett a fekete-tengeri dróntámadások miatt
Drónok csapódtak be három tankerhajóba a Fekete-tengeren.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Reagáltak az egri képviselőjelöltek a választások idópontjának kihírdetése után, ki így, ki úgy
19:17
-
Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett
16:03
-
Ónos eső miatt adott ki rendkívüli felhívást a Kormányzati Tájékoztatási Központ
14:55
-
Sior: rajzok haza 59.
13:41
-
Sulyok Tamás kitűzte a 2026-os országgyűlési választás dátumát
11:44
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
2026. január 13. 14:21
-
Kemény lépés a Fehér Háztól: Venezuelát már csak az Egyesült Államok által jóváhagyott tankerek hagyhatják el
2026. január 13. 08:17
-
Aldi-igazgató: Az árrésstop indokolatlan, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt
2026. január 13. 05:43
-
„Nem először csináljuk, már megszoktuk” – áramszünet az ukrajnai tél leghidegebb napjain
2026. január 13. 10:11
-
Csodás reggel virradt a forintra
2026. január 13. 07:17

