3p
Bár a kormány szerint a gazdaságpolitikai célokat igazolta a vasárnapi munkavégzés tilalma, látják, hogy népszerűtlen az intézkedés - a kormány nem akar a kérdésben népszavazást, ezért inkább visszaállítják a 2015. március 14-i állapotot: visszavonják teljes egészében a törvényt.
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a kormányülés szünetében tartott rendkívüli sajtótájékoztatón 2016. április 11-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A Nemzetgazdasági Minisztérium rövid értékelést végzett az elmúlt 1 évben, hogyan alakult a kiskereskedelmi forgalom szerkezete, a szektorban alkalmazottak létszáma, illetve hogy történt-e átrendeződés a szereplők között. Az eredményeket Varga Mihály és Rogán Antal mutatták be.

A forgalom nem esett vissza, elbocsátások nem voltak

A forgalom szerkezetében alapvető változás nem következett be, visszaesést nem okozott a márciusban életbe lépett intézkedés, sőt: 5,6%-kal bővült a forgalom 2015-ben. A forgalom mértéke egyedül a gépjármű és járműalkatrész területén csökkent, ennek hátterében az online forgalom bővülése is állhat Varga Mihály szerint. A nem élelmiszerek területén valamivel nagyobb volt a bővülés, mint az élelmiszerek terén.

A kiskereskedelmi szektorban nem voltak elbocsátások, ezek a félelmek nem igazolódtak be Varga szerint, sőt: 3300 fővel többen dolgoztak az ágazatban, mint egy évvel korábban, és sok a betöltetlen álláshely is.

Végleges adatok még nincsenek, de alapvetően a nagyobb üzletek irányából a kisebb üzletek felé tolódott a forgalom, ez azonban nem meglepő, tekintve hogy a kicsik vannak nyitva, a nagyok pedig zárva – ezt Varga Mihály is elismerte.

Csak egy baj van: az emberek utálják

Eszük ágában sincs - hát persze

Néhány nappal ezelőtt a Kormányinfón Lázár János azt mondta: eszük ágában sincs megváltoztatni a pihenőnapról szóló jogszabályt, mielőtt a referendum érvényes és eredményes nem lesz. Jó, ha a kérdést a társadalom megvitatja - mondta Lázár.

A jelentésből kiderül, hogy az eredeti célkitűzések jelentős részben teljesültek: nem lehetett munkára kényszeríteni a dolgozókat a kiskereskedelmi szektorban; növekedés következett be a kiskereskedelmi szektorban, a multik felől a hazai szektor felé terelték a forgalom egy részét.

A gazdasági célkitűzések mellett viszont az emberek véleménye is fontos. A kutatások szerint az intézkedés nem népszerű, különösen a nők érzik úgy, hogy megnehezíti a családok életét a vasárnapi boltzár. Felelőtlenség lenne, ha ebben a kérdésben népszavazásra kerülne sor – a kormány ezért visszavonja a törvényt, már be is nyújtották a törvényt, amit kivételes sürgős eljárásban tárgyalnak.  Visszaállítják a 2015. március 14-i állapotot.

A törvényjavaslatot még el kell fogadnia az Országgyűlésnek, a sürgősség azonban azt jelenti: akár már most hétvégén is kinyithatnak a boltok.

Miért pont most?

Rogán Antalt megkérdezték: eddig is népszerűtlen volt az intézkedés, miért pont most vonják vissza? A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter azt válaszolta: a kormány egy év után egyébként is áttekintette volna a törvény eredményeit, nem csak gazdasági szempontból – most egy év és pár hét után úgy látják, a célokat ugyan beváltotta az intézkedés, de az emberekkel nem sikerült elfogadtatni. Magyarán Rogán Antal válaszában úgy tett, mintha az egésznek semmi köze nem lenne ahhoz, hogy az MSZP népszavazást kezdeményezett az ügyben meglehetősen hányattatott körülmények között.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Több száz milliárd forintos mozgástere lett a kormánynak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:03
Egészen pontosan 860 milliárd forintnyi.
Makro / Külgazdaság Ennek Trump nagyon nem örülne, kétségek gyötrik a befektetőket
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:45
Elbizonytalanodtak a befektetők a decemberi Fed-kamatvágással kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság Jó napot csinált Lázár Jánosnak az állami hivatal
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 08:30
A miniszter által irányított építőipar a két számjegyű augusztusi zuhanás után szeptemberben ugyanilyen mértékben nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva,
Makro / Külgazdaság Hivatalos: ezeket a termékeket vásárolhatjuk meg olcsóbban
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 07:15
Még három hónapig biztosan velünk marad az árrésstop.
Makro / Külgazdaság Mi történt? Telített betli a kínai gazdaságtól
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 06:50
Több fontos szektorban is lassult, vagy éppen visszaesett a kínai gazdaság, amelynek vezetése azonban továbbra sem tesz le az 5 százalékos GDP-céjáról.
Makro / Külgazdaság Simor András: A bankadóval az Orbán-kormány első megszorító intézkedése már meg is történt
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. november 14. 05:44
A volt jegybankelnök, közgazdász a november 12-ei élő műsorunk vendége volt. Az 5. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 87. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Jöhet a vámtarifa, vége lehet az olcsó kínai áruknak
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 18:41
Az Európai Unión kívülről érkező csomagokra jön rá a tarifa. 
Makro / Külgazdaság Várják a jelentkezőket: 100 milliárddal megfejelték a kkv-k hitelkeretét
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 18:21
A kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében, ezért 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, ugyanis a befogadott kérelmek értéke már elérte a rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel
Makro / Külgazdaság Tizenegy milliárd dollár nyomtalanul eltűnt – a szegények bánták Trump és a demokraták csatáját
Kollár Dóra | 2025. november 13. 15:14
Véget ért a szövetségi rendszer leállása az Egyesült Államokban, amit a gazdaság és a társadalom is megszenvedett.
Makro / Külgazdaság Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 14:45
A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befektetési körülmények a kelet-közép európai térségben kifejezetten előnyösnek tekinthetők – derült ki az MBH Befektetési Bank Piaci Pulzus című sajtóreggelijén. A szakértők szerint az AI és az arany mellett az idei év egyik nyertese az európai bankszektor is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG