1p
A trojka 31,5 milliárd eurót parkoltat, miközben a görög kormánypártok azon tanakodnak, hogyan spóroljanak meg 11,5 milliárd eurót. A kormányfő időt kérhet Merkeltől és Hollande-től.

A takarékossági program két éves meghosszabbítását fogja kérni Görögország a Financial Times információi szerint. A brit üzleti lap a birtokába került görög kormánydokumentum alapján azt írja, Antonisz Szamarasz jövő heti berlini és párizsi találkozóján fog előállni a kéréssel.

Antonisz Szamarasz időt kér. Fotó: zimbio



11,5 milliárd euró forrását keresik

A hárompárti koalíciós kormány feje a mentőcsomagért cserébe vállalt takarékossági program 2 éves elnyújtását fogja kérni Angela Merkel német kancellártól és Francois Hollande francia elnöktől. Szamarasz a jövő héten maga megy Berlinbe és Párizsba, hogy tárgyalásokat folytasson a mentőcsomagról. A görög állam legnagyobb magánhitelezői között vannak a német és francia bankok és biztosítók, valamint a Görögországnak eddig megszavazott európai mentőcsomagból minden hetedik eurót Németország állt.

A görög kormánynak nagy fejtörést okoz, hogy miként takarítson meg 11,5 milliárd eurót, a GDP 5%-ának megfelelő összeget az elkövetkező két évben - miközben idén is 7%-kal fog csökkenni a gazdaság.

A megszorító intézkedéseket Görögország továbbra is vállalja, de azok bevezetését elnyújtaná 2016-ig az eredetileg vállalt 2014 helyett. A kiigazítás nemcsak a társadalmi elégtelenséget növelné tovább, de gátja lehet a görög gazdaság növekedésének is - Athénban arra számítanak, hogy a következő négy évben sikerül feléleszteni a tetszhalott állapotban lévő gazdaságot.

Parkol a pénz, nő a feszültség

Az EKB-EU-IMF alkotta trojka azonban addig nem hajlandó átutalni a mentőcsomag soron következő 31,5 milliárd eurós részletét, amíg a kormány nem dönt az újabb megszorításokról. Ez az a pénz, aminek a kifizetését a trojka a tavaszi választásokkor függesztette fel.

A megszorítások részeként ismét csökkenthetik a közszolgák bérét és jelentősen megvághatják a nyugdíjakat is. Ezek bevezetésével tovább nőhet a társadalmi feszültség Görögországban, görög kormánykörökben attól is tartanak, hogy a mentőcsomagért vállalt intézkedések túl feszes bevezetése kontraproduktív lehet és épp eredeti céljával ellentétes hatást válthat ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG