3p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A szenátus után végül a képviselőház is megszavazta a kormány büdzséjét.

Ahogy arról korábban már írtunk, élénk egyeztetések indultak szombaton az amerikai törvényhozók között a kormányzat működésének finanszírozását átmenetileg biztosító törvényről, amely első körben elbukott a szenátusi szavazáson, emiatt részlegesen leálltak a kormányzati hivatalok és ügynökségek. Most azonban úgy tűnik, sikerült végül meggyőzniük egymást a feleknek, a szenátus ugyanis hétfő délután elsöprő, 81:18 arányban fogadta el a törvényt, a képviselők pedig 266:150 aránnyal rábólintottak a törvényre.

A dolgok innentől már simán mennek, a kormányzati hivatalok és ügynökségek működését február 8-ig biztosító törvényt már át is küldték a Fehér Házba, amelynek szóvivője, Sarah Huckabee Sanders a szenátusi voksolás után jelezte: az elnök haladéktalanul alá is írja azt. A megszavazott törvény értelmében a hétfőn kényszerszabadságra küldött hivatalnokokat keddre már be is rendelték dolgozni, emellett ismét megnyitják a nemzeti parkokat, állatkerteket és mindazon kormányzati irodákat, ügynökségeket, szervezeteket, amelyek - mivel nem minősülnek elsődleges fontosságúaknak, ezért leálltak szombaton. Az Egyesült Államokban egyébként legutóbb 2013-ban, Barack Obama elnöksége idején állt le a kormányzati hivatalok működése, az a válság akkor 16 napig tartott.

Behúzták a demokraták

A szenátus pénteki kudarcát – és a kormányzat mintegy 3 napos leállását – az okozta, hogy a demokrata politikusok gyakorlatilag egyhangúlag a kormányzati büdzsé ellen szavaztak, miután a republikánus oldal elutasította a követeléseiket a DACA program rendezéséről. A bevándorlók gyerekeit védő intézkedést még Barack Obama vezette be, és mintegy 800 ezer fiatalt véd, akik illegálisan érkeztek az országba a szüleikkel, de az Egyesült Államokat tartják a hazájuknak. A republikánusok most garanciát vállaltak arra, hogy rendezik a DACA körüli nézeteltéréseket, így sikerült keresztülverni a büdzsét a szenátuson és a képviselőházon is.

Bevándorlók gyereke a bevándorlók ellen - célba ér Trump új rendelete?Az Egyesült Államokban sok éves társadalmi vita a bevándorlás kérdése - a zöldkártya-program és az illegálisan betelepülők gyermekeinek védelme azonban évente több százezer embert enged be az országba. A politikai oldalak láncmigrációnak vagy családegyesítésnek nevezik az ellentmondásos rendszert, Trump azonban hamarosan komoly változásokat hozhat új reformjával. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. június 21. 09:59
Nem elég a szombati közel 10 forintos áremelkedés, a jövő héten további drágulásra számíthatunk.
Makro / Külgazdaság Ez a magyar kománynak is rossz hír – meggyötrik az amerikai vámok a német autógyártókat
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 17:31
Az amerikai vámok csak áprilisban mintegy 500 millió euró többletköltséget okozhattak a német autóiparnak – közölte Hildegard Müller, a német autóipari szövetség (VDA) vezetője a Funke médiacsoportnak adott interjúban.
Makro / Külgazdaság Sokakat meghökkentésre késztető üzenetet küldött Luxemburgból Nagy Márton
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 12:54
A nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzügyek stabil lábakon állnak, a nemzetközi bizalom töretlen, a 2026-os költségvetési hiányt 3,7 százalékon tartják.
Makro / Külgazdaság GKI: Az idei kormányzati várakozások nem állnak a realitás talaján
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 12:33
A gazdaságkutató részletes elemzést tett közzé arról, miért nem fenntartható a 2026-os költségvetés.
Makro / Külgazdaság Nem kell harakirit elkövetniük a japánoknak, de azért még nem múlt el a veszély
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 10:06
Féléves mélypontra esett a távol-keleti szigetország fogyasztóiár-indexe, de az élelmiszerek nélküli áremelkedés gyorsult.
Makro / Külgazdaság Óriási drágulás köszönt be a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 09:48
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal, a gázolaj ára bruttó 9 forinttal nő szombaton.
Makro / Külgazdaság Fellélegezhetnek a németek?
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 09:18
Csökkentek az ipari termelői árak májusban.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: A gazdaság nem bírja sokáig a nyomást
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 09:05
A Magyar Nemzeti Bank elnöke elmondta, hogy mit gondol a friss bérstatisztikáról.
Makro / Külgazdaság „Ezeket kilakoltatnák” – Orbán Viktor az adósokról beszélt
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 08:37
A miniszterelnök az állami médiában fejtette ki véleményét.
Makro / Külgazdaság Levágják a svájciak aranytojást tojó tyúkját?
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 08:22
Nagyot esett a független európai állam óraexportja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG