1p
Az eredetileg tervezett összeg kétszeresével, 8,6 milliárd euróval járul hozzá Németország az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) beindításához - írta kedden a Die Welt kormányzati forrásra hivatkozva.

Az állandó euróövezeti válságkezelő rendszer működését Németország összesen 21,5 milliárd euróval finanszírozza. Eredetileg úgy tervezték, hogy ezt öt év alatt fizetik be egyenlő, 4,3 milliárd eurós részletekben. A napokban aztán felmerült, hogy a valutaunió iránti piaci bizalom minél gyorsabb helyreállításáért Berlin akár egy összegben is átutalhatja a Németországra jutó részt. Ez az elképzelés lekerült a napirendről - írta a Die Welt egy kormányzati forrásra hivatkozva, aki szerint egyelőre azzal számolnak, hogy 2012-ben egyszerre két részletet, összesen 8,6 milliárd eurót fizetnek be a válságba került euróövezeti tagországok támogatását szolgáló alapba.

Korábban úgy tervezték, hogy az ESM csak 2013-ban indul, de a legutóbbi uniós csúcson az állam- és kormányfők a megrendült pénzpiaci bizalomra tekintettel úgy döntöttek, hogy egy évvel előbbre hozzák a startot. Németországnak így nemcsak többet, hanem hamarabb is kell fizetnie, ezért pótköltségvetésre lesz szükség, mert a már elfogadott 2012-es büdzsében nem számoltak az ESM-re vonatkozó kiadásokkal. Az új költségvetést várhatóan 2012 nyarán készítik el, az új tétel valószínűleg a 26,1 milliárd euróra tervezett hiányt növeli majd - írta a Die Welt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
Makro / Külgazdaság Több vendég, kevesebb éjszaka – kijöttek a májusi turisztikai adatok
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:30
A KSH szerint a turisztikai ágazatban májusban az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG