1p
A Spanyolországnak nyújtott segítségnek lesznek feltételei, „minden kölcsön karöltve jár egyes kötelezettségekkel és kompromisszumokkal” – mondta Joaquín Almunia, az Európai Bizottság alelnöke. „Nemcsak a hitel visszafizetéséről beszélek, hanem más típusú feltételekről is” – tette hozzá. A spanyol bankrendszer szanálását ellenőrizni fogja a trojka.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter mai nyilatkozata szerint a trojka – az Európai Bizottság, az IMF és  az EKB – ellenőrizni fogja a spanyol bankrendszer átstrukturálását – írja a spanyol Expansión. Joaquín Almunia, az Európai Bizottság alelnöke pedig az mondta, hogy természetesen az EU országai által Spanyolországnak nyújtandó hitelnek feltételei lesznek. „Meg kell majd nézni, melyek lesznek ezek a feltételek, és mely politikákat, feltételeket és döntéseket fednek majd le” – tette hozzá.

(Fotó: Europa.eu)

Almunia (képünkön) az Europa Press szerint megerősítette, hogy a trojka felügyeli majd a Spanyolországnak nyújtandó hitelt, bár az IMF itt nem hitelnyújtóként szerepel majd, de részt vesz az ellenőrzésben. „Aki pénzt ad, az sohasem adja azt ingyen, tudni akarja, mit tesznek vele” - mondta. Almunia reméli, hogy jól és becsületesen használják majd fel a pénzt, „ne gondolják azt, hogy banánköztársaságba érkezett” – tette hozzá.

Brüsszel Almunia szerint az utolsó részletekig keményen meg fogja tárgyalni az összes megsegítendő spanyol pénzintézet ügyét külön-külön, ahogy ezt már korábban mintegy 60 európai pénzintézet – köztük spanyolok – esetében is megtette. Almunia reméli, hogy a piacok megnyugodnak a Spanyolországnak nyújtott segítség miatt – a hétfő délelőtt eseményei ezt mutatták, a spanyol tőzsde például kirobbanó formában kezdett. Főleg a bankok emelkedtek, délben a Bankia árfolyama nyolc százalékos pluszban volt, igaz, a tőzsdeindex emelkedése már 2,5 százalékra olvadt.

Almunia szerint a maximum százmilliárd euró beleszámít majd a spanyol államadósságba, de nem deficitként fogják elkönyvelni, csak hitelként. Jobb, ha nem vesztegetjük az időt ideológiai vitákkal, a legfontosabb, hogy minél hamarabb megoldjuk a problémákat, és Spanyolország visszatérhessen a gazdasági növekedés ösvényére – mondta. A hétvégi görög választásokat Almunia is döntő fontosságúnak tartja az eurozóna jövője szempontjából.

Amadeu Altafaj, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős szóvivője pedig azt mondta, a spanyoloknak – konkrétabban a FROB (Fondo de Reestructuración Ordenada Bancaria) nevű régóta létező spanyol bankmentő alapnak – adandó hitel reális kamata 3-4 százalék között lehet. A konkrét szám szerinte akkor dől majd el, ha átvilágították a spanyol bankszektort. Ez azonban mindenképpen jóval kedvezőbb kamatláb, mint amilyen mellett Spanyolország jelenleg a piacokról hitelt képes felvenni.

A Bloomberg szerint hétfő reggel a tíz éves spanyol államkötvények hozama 6,316 százalék, az öt éveseké 5,585 százalék volt, érdekes módon mindkét mutató emelkedett péntekhez képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG