2p
A miniszterelnök azt mondta, az üzleti világgal együttműködve akarják elérni a teljes foglalkoztatottságot.

A kormány a következő négy évben újabb munkahelyeket hoz létre, és az üzleti világgal szorosan együttműködve szeretné elérni a teljes foglalkoztatottságot, és jelentősen növelni a szakképzett munkaerő létszámát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Siemens képzési központjának megnyitása alkalmából tartott ünnepségen.

Orbán Viktor kiemelte: szeretnék elérni, hogy 2018-ra senkinek ne legyen szüksége jövedelempótló támogatásra, és mindenkinek legyen olyan munkája, amelyből nemcsak hogy megélni, hanem gyarapodni is tud.

A miniszterelnök elmondta, a Siemens több mint 600 millió forintos beruházással építette át a duális, vagyis gyakorlatorientált képzésnek helyt adó korábbi tanműhelyét, amelyben így akár 100 diákot is fogadni tud a német cég. Orbán Viktor szerint Magyarországon helyre kell állítani a szakképzés becsületét, a Siemens képzési központjának megnyitása azt mutatja, hogy a cég bízik a magyar emberek szakértelmében és úgy véli, érdemes befektetni a magyar fiatalokba.

Akiknek szüksége lenne jövedelempótló támogatásra

A 2014. szeptemberi zárónapon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 380 ezer álláskereső szerepelt. Szeptemberben 168 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra (közel harminc százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek pedig szociális jellegű támogatásban részesültek.) Az álláskeresők több mint fele semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott a tárgyhónapban.

Forrás: nfsz.munka.hu
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG