1p
Bármikor megkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutalap és az Európai Unió, valamint Magyarország kormánya között a keddi fejlemények tükrében - jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelből hazafelé repülve. Nincs tabutéma, néhány jelentéktelen ügyben engedtünk, de van, ami a vörös vonalon túl van.

A miniszterelnök a Hír TV-nek adott interjújában elmondta: nem maradt olyan kérdés, amelyben a magyar kormány és az Európai Bizottság ne értené egymás álláspontját. Hangsúlyozta: egyetlen vitatott pontot sem tekint tabunak, de találkozójukon azt kérte José Manuel Barrosótól, hogy az Európai Unió valamennyi kifogását érvekkel támassza alá.

Gyors tárgyalást szeretnénk

Brüsszelből hazatérőben a repülőn adott interjúban azt mondta: most még az a kérdés, hogy mikor kezdődnek meg az IMF-fel és az EU-val a tárgyalások, de ez a fejlemények fényében lényegében bármikor bekövetkezhet, nem Magyarországon múlik. "Hogy mikor fejezzük be azokat a tárgyalásokat, az pedig azon múlik, hogy az IMF milyen kérdéseket kíván megtárgyalni, erről ma még csak találgatások vannak, semmi hivatalosat, illetve biztosat nem tudhatunk, találgatásokba pedig nem érdemes belemenni. Magyarország mindenesetre gyors tárgyalásban és megállapodásban érdekelt” - tette hozzá a kormányfő.

A José Manuel Barrosóval folytatott keddi megbeszélésével kapcsolatban a miniszterelnök leszögezte: nem maradt olyan kérdés, amelyben nem értenék egymást, mivel "ott ahol nem értünk egyet, ott is világosak az álláspontok".

Nincs tabu - egy-két jelentéktelen kérdésben engedünk

Hozzátette: Magyarország nyitott ország, nincsenek tabu kérdések, mindenről hajlandóak beszélni, de "egy dolgot kérünk, hogy minden uniós álláspont mögött legyenek érvek, amelyek mellé mi is oda tudjuk sorakoztatni az érveinket, hogy aztán megmérhessük azokat". Kiemelte, hogy a legtöbb kérdésben az álláspontok közeledtek, néhányban megoldódtak, másokban pedig világossá tette, mi az, amiből jogi eljárás nélkül nem enged Magyarország.

A kormányfő elmondta: egyetértettek abban, hogy Magyarország gazdasági rendszere szempontjából nem kulcskérdés, hogy összevonják-e a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF). "Az a mód, ahogy ők javasolták, az nekünk nem fogadható el, amit mi javasoltunk, azt ők kifogásolják, így legegyszerűbb, ha külön tartjuk a két intézményt a jövőben is" - szögezte le Orbán Viktor. "Továbbá volt egy-két jelentéktelen kérdés, amelyet a békesség kedvéért elengedünk, ilyen például a kormány képviselőjének részvétele a jegybanki tanácsüléseken” – mondta a miniszterelnök.

A jegybankelnök esküjében és fizetésében nem enged a kormány

A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: vannak olyan kérdések is, amelyekben az ország szuverenitása miatt nem áll módjában a kormánynak elmozdulnia. Ilyen például az MNB elnökének eskütétele: "ez egy vörös vonal, hiszen nincs olyan nemzeti intézmény, amelynek az ország életére kiemelkedő jelentősége van és mellőzhetnénk, hogy annak vezetői az alkotmányra és a magyar nép szolgálatára esküt tegyenek" - jelentette ki a miniszterelnök.

Az MNB elnökének fizetéséről szólva Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a közszolgák esetében egységes fizetési sapka van és ez alól nincs kivétel.

"Néhány ponton még folynak a viták, de a korábban legnehezebbnek ítélt pontokon túl vagyunk" - összegezte a tárgyalásokat Orbán Viktor.

Az uniós stabilitási paktumot illetően a kormányfő elmondta: Magyarország jó okkal volt tartózkodó a gyors elfogadással kapcsolatban. Jelenleg - a szöveg 90 százalékának ismeretében - ugyanis az biztosnak látszik, hogy a megállapodás Magyarországra csak akkor vonatkozik, ha belép az euróövezetbe, másrészt pedig nem érint adószuverenitást, amelyet a miniszterelnök kulcsfontosságúnak nevezett. Szavai szerint most már azt tudja javasolni a parlamentnek, hogy támogassa a csatlakozást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Utcahosszal nyerte meg a választókerületét is Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:31
A Tisza Párt elnöke a voksok 63 százalékát szerezte meg Budapest 03. számú egyéni választókerületében a majdnem végleges adatok szerint. Steiner Attila (Fidesz-KDNP) mindössze 30 százalékot kapott.
Makro / Külgazdaság Térképen mutatjuk a Tisza Párt választási győzelmét
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:18
Az egyéni választókerületek eredménye rendkívül beszédes képet fest. 
Makro / Külgazdaság Békésben és Csongrád-Csanádban is tarolt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:08
4-4 választókörzetben nyert a fő ellenzéki erő.
Makro / Külgazdaság Veszprém vármegyét teljesen benyelheti a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:59
Nagyon úgy tűnik, hogy mind a 4 egyéni választókerület az ellenzéki párté lesz.
Makro / Külgazdaság Hadházy Ákos távozik a politikából
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:51
Visszatér civil foglalkozásához. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll. 
Makro / Külgazdaság Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
Makro / Külgazdaság Kulcsár Krisztián, a tiszás olimpikon is nagy előnyben van
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:52
A négyszeres olimpikon Budapest 10. választókörzetében durván elhúzott a többiektől. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG