3p
A kormányfő szerint a CEU is a csaló egyetemek között van és csak a két ország kormányának irgalmán múlik a sorsa. Nem fair, hogy míg a magyar egyetemek egy magyar diplomát adnak, addig a Közép-Európai Egyetemen egy magyart és egy amerikait. Az amerikai kormánnyal nem tárgyaltak még.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A csalás az csalás, akárki követi is el - mondta Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában, azzal kapcsolatban, hogy a kormány szerint több egyetem is törvénytelenül működik, köztük a CEU is.

Ahhoz képest, hogy tegnap Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még arról beszélt, hogy ez egy felfújt médiahiszti és a CEU-nak nem igazán kell félnie, a miniszterelnök arról beszélt, hogy  az amerikai és a magyar kormányon múlik, lesz-e néhány év múlva még Közép-Európai Egyetem az országban, amelynek léte “attól függ, hogyan alakulnak a magyar-amerikai tárgyalások”. Ugyanakkor a kormány nem kereste meg a módosítás beterjesztése előtt az amerikai kormányt.

Orbán Viktor szerint a magyar egyetemek rosszul járnak a CEU-val mellett. Nem fair, hogy míg a magyar egyetemek egy magyar diplomát adnak ki, addig a Közép-Európai Egyetem egy amerikai és egy magyar diplomát ad ki. A miniszterelnököt az sem zavarja meg gondolatmenetében, hogy minden más külföldi intézmény is ugyanígy jár el a világon. Orbán szerint csak akkor lehet külföldi diplomát kiadni, ha külföldön is folytat képzést az intézmény, a CEU viszont nem ezt teszi.

Emberileg és erkölcsileg elfogadhatatlan

Őszintén meg kell vitatni azokat az ügyeket, amelyekben nincs egyetértés, Orbán erre törekedett a Néppárt tegnapi gyűlésén. Angela Merkellel néhány szót váltott csak, de szerinte Németországban és Ausztriában mindenki örül, hogy a magyarok felhúzták a határzárat, hiszen “mindenki tudja, hogy Magyarország nélkül nagy bajban lenne Európa”, és szűk körű egyeztetéseken, folyosókon megköszönik neki amit tett, csak persze ezt nyilvánosan nem ismerhetik el.

Tényleg kilépünk?

Több ezer magyar civil szervezet Orbán szerint nem is civil szervezet, hanem pénzéhes NGO, és erkölcsileg tarthatatlan, amit művelnek. A Helsinki Bizottság a magyar katonákat és a határvédőket támadja, amikor bevándorlók pártját fogják és “jogi kiskapukkal hátba támadnak”.

“Itt egy jól kiépített migránsbiznisz zajlik” - mondhatta volna Orbán a letelepedési kötvényekről, de ehelyett azzal kapcsolatban említette ezt, hogy 6 millió forintot kell kifizetniük a két bangladesi bevándorlónak perköltség címén, miután azok megnyerték a Helsinki Bizottság segítségével a strasbourgi pert. Szintén nem akasztotta meg logikát az a tény, hogy egyébként minden bírósági ügy ebben a rendben zajlik.

Orbán úgy véli, nem biztos, hogy van még értelme az Emberi Jogok Európai Egyezményének, úgyhogy kétszer is megvizsgálja a kormány, hogy érdemes-e kilépni belőle.

Egyet előre

A következő héten kerül terítékre a jövőévi költségvetés. Olyan büdzsét kért Orbán a minisztereitől, hogy mindenki léphessen egyet előre, hiszen “a biliárd szabálya, hogy az egyik lábnak mindig lent kell lennie, különben baleset lesz; a gazdaságra is igaz.” A költségvetésnek ezt a stabilitást kell képviselnie.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG