1p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Orbán Viktor kormányfő arra számít, hogy kedden Brüsszelben politikai megállapodás jöhet létre közte és José Manuel Barroso európai bizottsági elnök között a kifogásolt magyar törvényekkel kapcsolatban. Az IMF-EU tárgyalásokról elmondta, hogy ilyen bizonytalan környezetben már az is jó lett volna, ha tegnap megállapodunk.

Az Európai Bizottság által kifogásolt jogszabályokkal kapcsolatban MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy nem lát különösebben nehéz ügyet. Kijelentette például, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásától eltekintenek.

A "nehezebb ügyek" közé sorolta viszont a jegybanki vezetők eskütételét az alkotmányra, amit szintén kritizál a bizottság ám szerinte nem lenne helyes, ha ebben a kérdésben vita nélkül meghátrálna a magyar kabinet. A kormányfő emellett nem engedne abból, hogy a kétmillió forintos fizetési plafon minden közhivatalnokra - így például az államfőre, valamint a számvevőszéknél és a nemzeti banknál dolgozókra is - vonatkozzon.

Orbán Viktor megjegyezte, hogy a kötelezettségszegési eljárások ügyében már kialakították a kormányzati álláspontot. Ha törvényeket kell módosítani, azt a parlament teheti meg: "mi javaslatot fogunk tenni", rendkívüli országgyűlési ülésezésre azonban nem lesz szükség - közölte.

Arra a felvetésre, hogy José Manuel Barroso szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való megállapodásnak feltétele, hogy a bírált törvények ügyében megszűnjön a vita, a miniszterelnök úgy reagált: erről még semmilyen papírt nem látott.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a magyar fél a tárgyalások megkezdéséig nem nyilatkozik a pozíciójáról. Mindezek mellett leszögezte, hogy azért ülnek le, hogy olyan megállapodást kössenek, amely szolgálja Magyarország érdekeit, olyanokat, amelyek ellentétesek az ország érdekével, azokat természetesen valahogyan el kell kerülni, vissza kell utasítani, más megoldást kell javasolni.

Az IMF-EU-megállapodás várható időpontjáról úgy fogalmazott: már az is jó lett volna, ha tegnap megszületett volna, ugyanis olyan bizonytalan ma a világ, hogy egy ilyen megállapodás sokat javíthat Magyarország helyzetén, még "akkor is, ha egyetlen forintot sem akarunk igénybe venni, csupán egy biztosítási szerződést akarunk kötni".


A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hihetetlen, hogy milyen kartellezést lepleztek le a magyar hatóságok
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 11:24
Tiltott módon egyeztettek az érintett cégek.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: kiábrándító képet adnak gazdaságunkról a legújabb GDP-adatok
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 10:59
Lényegében 2022 nyarától nem képes érdemi növekedést felmutatni a magyar gazdaság.
Makro / Külgazdaság Olcsóbb benzint hoz a Mikulás az autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 10:22
Az átlagárak tovább csökkenhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjött az adat, ami eldöntheti, hogy merre mozdul a GDP az év végén
Imre Lőrinc | 2025. december 5. 08:30
Éves szinten nagyobb a csökkenés a szeptemberi mutatóhoz képest, havi alapon viszont ismét enyhén bővült az ipar teljesítménye októberben.
Makro / Külgazdaság Van egy kis gond: csak első ránézésre jött jó hír az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 16:40
Felemás számokat közöltek.
Makro / Külgazdaság Felemás számok jöttek az euróövezetből, mi történt a kiskereskedelemmel?
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 14:11
Stagnálás és növekedés is volt.
Makro / Külgazdaság Megint zsebrevágott 190 milliárdot az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 12:37
Pedig előzetesen 80 milliárddal is megelégedett volna. A kamatokkal is lejjebb lehetett kicsit menni.
Makro / Külgazdaság Megint változik a benzinár pénteken
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 12:08
Sőt, a gázolajé sem marad ugyanannyi.
Makro / Külgazdaság Foghatják a fejüket az építőiparban érdekeltek az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 11:29
A legnagyobb pozitívumnak a csökkenés csökkenését lehet értékelni.
Makro / Külgazdaság Ennyit tudott teljesíteni Orbán Viktor a béremelésre vonatkozó ígéreteiből
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 11:14
13 helyett 11 százalékra futotta, de legalább a miniszterelnök rémálma nem vált valóra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG