4p
A G20 csúcstalálkozón, még ha kissé félrevonulva, mondhatni szemlesütve is, de meghosszabbították fél évvel az Oroszország elleni szankciókat. A terror elleni harc jelen fázisában a kényszerű, de leginkább megoldást kínáló szövetségesbe rúgni elképesztő könnyelműség lehet.

Régi beidegződés

Az ukrajnai válság tavaly év elején kezdődött, alig korábban, mint hogy egy, az Al-Kaidából kinőtt csoport elkezdte volna szisztematikusan elfoglalni Irak és Szíria szunnita részeit, majd létrehozta Iszlám Állam nevű szervezetét. Akkor is sokan sejtették, hogy ezt nem kéne hagyni, mert ebből baj lesz, hisz ez már megtörtént egyszer Afganisztánban a tálibokkal.

A nyugati vezetőkben a régebbi, 30 éves reflex volt az erősebb: ők az egykori ellenség, a Szovjetunió romjain kifejlődő új, erős Oroszországot találták meg ellenségképnek. A Krím elszakítása és a kelet-ukrajnai oroszok által lakott területek elszakadása és az ezt követő polgárháború során keményen léptek fel az Oroszországgal szemben. Egyrészt bevezették a szankciókat, másrészt főleg Amerika nyíltan is megkezdte a beavatkozást katonai tanácsadók küldésével és az oroszok fenyegetésével.

Ez már nem a galamblelkű

Ezen a ponton jelezte Putyin, hogy ha Oroszországot megtámadják, vagy csak túlzott előkészületeket tesznek erre és fenyegetik, akkor kénytelen lesz megelőző csapást mérni elsősorban Lengyelországra, mivel ott van felhalmozva a rá veszélyes hadi eszközök java. Hozzátette, hogy adott esetben Bukarest is kaphat egy atombombát Varsó mellett, arról nem is beszélve, hogy Kijevet bármikor elfoglalhatják egy hét alatt gond nélkül.

Mindeközben a front mögött felvonultatták legmodernebb fegyvereiket, mintegy demonstrációképpen, hogy nekik igenis van ilyen, és ha kell, be is vetik őket. Ezek jelennek most meg a Szíriában vívott háborúban, élesben is.

Ekkor Amerika megértette, hogy ezt Putyin komolyan gondolja, ez már nem a galamblelkű Gorbacsov, vagy a vodkagőzös Jelcin sok sebből vérző országa. Nem támogathatják nyíltan az ukrán hadsereget, mert akkor atomháborúba keveredhetnek, annyit nem ér, és nem is fenyegethetik, szorongathatják az oroszokat. A nyugati ukrán kaland tehát elbukott, maradtak a szankciók, és egy fegyverszünet Minszkben, ami gyakorlatilag konzerválta az elszakadt területek határait.

Az igazi ellenség

Közben megerősödött az Iszlám Állam, gyilkolta is a kezébe került nyugati polgárokat, de nem történt semmi. Olyannak tűntek a nyugati demokráciák, mint a 30-as évek végén: tehetetlennek. Erre az iszlamisták felbátorodtak, és belecsaptak a terrorizmusba, az oroszok pedig nem hagyták, hogy utolsó szövetségesüket, Aszadot kiszorítsák a hatalomból, egyúttal úgy döntöttek, betöltik az űrt, és katonai akciót indítottak Aszad összes ellenfele, köztük az Iszlám Állam ellen.

A nyugat és Oroszország így egy oldalra került, de ez igazán csak az orosz repülőgép felrobbantása és a párizsi merényletek után lett nyilvánvaló. Amerika nagyrészt távol marad, Európa Párizsban, Brüsszelben és Hannoverben a terroristákat kergeti. Ha valamikor, most szükség lenne a teljes egységre és az Iszlám Állam gyors elsöprésére.

Ehelyett, ha lehajtott fejjel is, de rúgnak egyet az orosz medvébe, ráadásul úgy, hogy az ukrán ügyet már bukták, tehát értelme, tétje sincs a dolognak. Azzal indokolták, hogy a kelet-ukrajnai választások előtt nyomást kell gyakorolni az oroszokra. Ez azért szamárság, mert ettől az orosz nemzetiségűek még inkább Oroszország felé fognak húzni, az pedig úgy fog cselekedni, ahogy jónak látja, semmilyen szankcióval nem gyakorolhatnak rá nyomást azok, akik épp tőle függnek, miután per pillanat Oroszország az egyetlen, aki képesnek látszik az Iszlám Államot felszámolni, némi francia segítséggel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG