Régi beidegződés
Az ukrajnai válság tavaly év elején kezdődött, alig korábban, mint hogy egy, az Al-Kaidából kinőtt csoport elkezdte volna szisztematikusan elfoglalni Irak és Szíria szunnita részeit, majd létrehozta Iszlám Állam nevű szervezetét. Akkor is sokan sejtették, hogy ezt nem kéne hagyni, mert ebből baj lesz, hisz ez már megtörtént egyszer Afganisztánban a tálibokkal.
A nyugati vezetőkben a régebbi, 30 éves reflex volt az erősebb: ők az egykori ellenség, a Szovjetunió romjain kifejlődő új, erős Oroszországot találták meg ellenségképnek. A Krím elszakítása és a kelet-ukrajnai oroszok által lakott területek elszakadása és az ezt követő polgárháború során keményen léptek fel az Oroszországgal szemben. Egyrészt bevezették a szankciókat, másrészt főleg Amerika nyíltan is megkezdte a beavatkozást katonai tanácsadók küldésével és az oroszok fenyegetésével.
Ez már nem a galamblelkű
Ezen a ponton jelezte Putyin, hogy ha Oroszországot megtámadják, vagy csak túlzott előkészületeket tesznek erre és fenyegetik, akkor kénytelen lesz megelőző csapást mérni elsősorban Lengyelországra, mivel ott van felhalmozva a rá veszélyes hadi eszközök java. Hozzátette, hogy adott esetben Bukarest is kaphat egy atombombát Varsó mellett, arról nem is beszélve, hogy Kijevet bármikor elfoglalhatják egy hét alatt gond nélkül.
Mindeközben a front mögött felvonultatták legmodernebb fegyvereiket, mintegy demonstrációképpen, hogy nekik igenis van ilyen, és ha kell, be is vetik őket. Ezek jelennek most meg a Szíriában vívott háborúban, élesben is.
Ekkor Amerika megértette, hogy ezt Putyin komolyan gondolja, ez már nem a galamblelkű Gorbacsov, vagy a vodkagőzös Jelcin sok sebből vérző országa. Nem támogathatják nyíltan az ukrán hadsereget, mert akkor atomháborúba keveredhetnek, annyit nem ér, és nem is fenyegethetik, szorongathatják az oroszokat. A nyugati ukrán kaland tehát elbukott, maradtak a szankciók, és egy fegyverszünet Minszkben, ami gyakorlatilag konzerválta az elszakadt területek határait.
Az igazi ellenség
Közben megerősödött az Iszlám Állam, gyilkolta is a kezébe került nyugati polgárokat, de nem történt semmi. Olyannak tűntek a nyugati demokráciák, mint a 30-as évek végén: tehetetlennek. Erre az iszlamisták felbátorodtak, és belecsaptak a terrorizmusba, az oroszok pedig nem hagyták, hogy utolsó szövetségesüket, Aszadot kiszorítsák a hatalomból, egyúttal úgy döntöttek, betöltik az űrt, és katonai akciót indítottak Aszad összes ellenfele, köztük az Iszlám Állam ellen.
A nyugat és Oroszország így egy oldalra került, de ez igazán csak az orosz repülőgép felrobbantása és a párizsi merényletek után lett nyilvánvaló. Amerika nagyrészt távol marad, Európa Párizsban, Brüsszelben és Hannoverben a terroristákat kergeti. Ha valamikor, most szükség lenne a teljes egységre és az Iszlám Állam gyors elsöprésére.
Ehelyett, ha lehajtott fejjel is, de rúgnak egyet az orosz medvébe, ráadásul úgy, hogy az ukrán ügyet már bukták, tehát értelme, tétje sincs a dolognak. Azzal indokolták, hogy a kelet-ukrajnai választások előtt nyomást kell gyakorolni az oroszokra. Ez azért szamárság, mert ettől az orosz nemzetiségűek még inkább Oroszország felé fognak húzni, az pedig úgy fog cselekedni, ahogy jónak látja, semmilyen szankcióval nem gyakorolhatnak rá nyomást azok, akik épp tőle függnek, miután per pillanat Oroszország az egyetlen, aki képesnek látszik az Iszlám Államot felszámolni, némi francia segítséggel.
Nem világos, hogy melyik oldalon harcolnak. 
