1p
A második negyedévben tovább csökkent a görög gazdaság teljesítménye, a belföldi GDP 6,2 százalékkal csökkent. Az adatok ugyanakkor meglepték az elemzőket is, mivel a vártnál kisebb mértékben zsugorodott a görög gazdaság.

A görög statisztikai hivatal adatai szerint az első negyedévben 6,5 százalékkal zsugorodott a GDP. Az IOBE kutatóintézet becslése szerint az év egészében a csökkenés elérheti a 6,9 százalékot, csupán abban lehet reménykedni, hogy a visszaesés üteme elérte a mélypontot.

A gazdaság hanyatlása nagyrészt a költségvetési deficit leszorítása érdekében hozott drasztikus takarékossági intézkedések következménye, de a csökkenés mértéke akkora, hogy nehéz lesz teljesíteni a költségvetés bevételi tervét, és valóban csökkenteni a deficitet. A gazdasági válság és a szükségprogram keretében végrehajtott létszámcsökkentések miatt a munkanélküliség elérte a 23,1 százalékot, a 15-24 éves korosztály körében pedig az 55 százalékot.

A második negyedéves GDP adatok pozitív meglepetést okoztak, mivel az elemzők nagyobb mértékű visszaesést valószínűsítettek. A pozitív adat hatására némileg az euró is erősödni tudott a dollárral szemben.

Görögországot nemzetközi mentőcsomagok tartják felszínen, a hitelezők, az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank alkotta trojka azonban kemény feltételeket szab, és egyre türelmetlenebb, amiért szerinte a gazdasági szükségprogram nem halad megfelelő ütemben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG