3p
Remek alkalom volt a foci vb, hogy sokan Oroszországba utazzanak, akik egyébként sosem tették volna. Körülnéztek, megismerték a helyieket, és semmilyen rossz élményük nem volt, sőt, pozitív beszámolókat írnak, elégedettek a vendégszeretettel és a jó hangulattal. Ezek után talán még a turizmus id fel fog lendülni, kár, hogy vízum kell.

A foci vb előtt az odalátogatókat figyelmeztették, hogy saját kockázatukra mennek, ki tudja, mi érheti ott őket, működött a rossz beidegződésekre épülő propaganda. Nos, ehhez képest a sok vendég leginkább elégedetten számol be tapasztalatairól. Minden rendben zajlott, nem voltak rendbontások, ellenben rendőrállamba sem ütköztek: pont úgy érezték magukat, mint bárhol máshol.

Soha még ennyi vendég

Egy, a CNBC által idézett német oroszország-szakértő szerint a mostani vb az egyik legkellemesebb hangulatú és legsikeresebb eseményként fog a focivébék történetében bevonulni. Míg főleg a propaganda hatására sokan az orosz huligánoktól féltek, az oroszok remek házigazdának bizonyultak. Maguk az oroszok sem láttak még soha ennyi külföldi látogatót, ráadásul nem csak Moszkvában és Szentpéterváron, hanem a vidéki területeken is.

A szakma is elégedett

Maga Putyin azt nyilatkozta, reméli, hogy a vb segít eloszlatni az országáról kialakult sztereotípiákat. A FIFA elnöke azt mondta, hogy számára is kellemes meglepetés volt a rendezvény, mindenki, aki ott volt, felfedezhetett egy országot, amelyről alig tudott valamit. Még Lothar Matthaus egykori szövetségi kapitány is azt nyilatkozta, hogy az elmúlt 40 év egyik legjobb vb-je volt.

Pozitívabb kép

Oroszországról az utóbbi években csak rosszat hall a világ közvéleménye: a Krím elfoglalása, a kelet-ukrajnai ügyek, az amerikai választásokba való beavatkozás. A régi, hidegháborúban szocializálódott keményvonalas politikusok az ördög birodalmának festik le az országot, min egykor Ronald Reagan amerikai elnök a Szovjetuniót, miközben akik most odalátogattak, láthatták, hogy nagyjából ugyanolyan élet van ott, mint más helyeken, ahová eljutnak turistaként.

Fellendülhet a turizmus

Ez segíti, hogy pozitívabb kép alakuljon ki Oroszorszgról, és valószínűleg a turizmust is fellendíti valamelyest, hisz sokan, akik előítéletek vagy félelmek miatt nem látogattak oda, de egyébként érdekelné őket az ország, most már el fognak menni. Sokat segítene persze, ha a nyugati országok polgárainak nem kellene vízum, melynek beszerzése nehézkes, vagy/és drága. A vb alatt nem kellett vízum, csak egy jegy valamelyik meccsre, ez érthető módon sokak kedvét meghozta az utazáshoz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG