2p
Minden szélesebb utcát lezártak, befalaztak és őriznek a félszigeten.

A barcelonai gázolásos merényletet követően gyakorlatilag egymás után zárják le a városközpontokat, valamint betontömbökkel, kordonokkal és nagy virágládákkal torlaszolják el a szélesebb utcákat, tengerparti sétányokat és a műemlékek környékét. Firenzében például még próbát is tartottak, egy kisteherautót küldtek neki a ládáknak, de nem sikerült elmozdítani őket. A firenzei önkormányzat biztonsági felelőse, Federico Gianassi hangsúlyozta, hogy betontombök helyett az "esztétikusabb" virágládák mellett döntöttek, mivel ezek kevésbé rontják a városképet, és szükség esetén könnyebben elmozdíthatók.

A római belügyminisztérium a biztonsági intézkedések fokozását rendelte el a barcelonai támadás után, ám inkább ezt a módszert választották, hogy a turistákat és az ott lakókat ne egy katonai megszállás hangulata fogadja az utcákon. Milánó városközpontjában a dómmal szomszédos, II. Viktor Emánuelről elnevezett udvar bejáratait torlaszolták el kordonokkal. Emellett eltorlaszolták a Rómához közeli Ostia és az Adriai-tenger partján fekvő Rimini sétányát is, valamint Riccione, Anzio, Nettuno és Pescara tengerpartját. Betontömbök mellett döntöttek Ferrara, Savona, Pisa, Torino, Ancona és Parma belvárosában. Az emberekkel teli Via del Corso római sétálóutca két végén óriás, kőből faragott virágtartók sorakoznak, a Szent Péter tér felé vezető utat pedig korlátok védik az olasz katonaság sorfalban parkoló járműveivel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG