1p
A görögöknek sikerült elérni, hogy megkapják a mentőcsomag következő részletét, nem juthatnak azonban hozzá egyben a 6,8 milliárd euróhoz.

Megszorítások nélkül nincs pénz

A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó források szerint az euróövezeti államok júliusban 2,5 milliárd eurót utalnak a bajba jutott déli államnak, majd októberben további 500 millió eurót fizetnek. Az euróövezeti jegybankok ezen felül júliusban 1,5 milliárd eurót, míg októberben 500 milliárd eurót adnának Görögországnak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) augusztusban 1,8 milliárd eurót fizetne.

A 6,8 milliárd eurós csomagnak köszönhetően Görögország el tudja kerülni, hogy már augusztusban csődöt kelljen jelenteni. Az eurócsoport azonban már az első, július 19-i esedékességű kifizetést is feltételekhez kötötte. Az athéni törvényhozásnak addig el kell fogadnia azokat a megszorításokat, amelyekkel a mentőprogramban vállalt deficitcsökkentési pályán lehet tartani a görög államháztartást.

240 milliárd euró nem volt elég

A hitelező szervezetek által alkotott, úgy nevezett trojka szakértői hétfő reggel adtak ki közleményt arról, hogy megállapodtak a görög hatóságokkal azokról az intézkedésekről, amelyekkel a hitelprogramban vállalt kiigazítási pályán lehet tartani a görög gazdaságot. A trojka ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy számos bizonytalanság övezi az ország gazdasági kilátásait.

A nemzetközi hitelezői hármas 2010 óta 240 milliárd eurót fordított az eladósodott ország működőképességének fenntartásába. A támogatás fejében Görögországnak gyökeres gazdasági és társadalmi reformokat kell bevezetnie és számos állami vállalatot kell privatizálnia.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
Makro / Külgazdaság Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:21
A Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján a nem túl fényes inflációs kilátások is szóba kerültek a Trend FM reggeli műsorában hétfőn, ahol Gáspár András, a Klasszis Média lepigazgatója volt a vendég. A beszélgetés második felében pedig azt járták körül: vajon számíthatunk-e komolyabb adakozási, jótékonysági hullámra a választásokig?
Makro / Külgazdaság Bajban van az európai autóipar, három nagyhatalom kér segítséget
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:26
Ursula von der Leyenhez fordulnak.
Makro / Külgazdaság KSH: itt költötték a pénzüket a magyarok májusban
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:30
Megérkeztek a KSH friss adatai.
Makro / Külgazdaság Vége a jó világnak a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 08:10
Nem kizárt, hogy az árak csökkenése a jövő héten nem fog folytatódni.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír: tovább csökkentek az energiaárak az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 13:31
Az euróövezetben és az Európai Unióban havi összevetésben csökkentek, éves szinten nőttek a termelői árak májusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Az országnak lesz kenyere
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 09:29
Bővítik az öntözést az Alföldön, szeptembertől indul az Otthon Start.
Makro / Külgazdaság Kapott egy újabb gyomrost a kormány – ezúttal az állami hivataltól
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 08:30
A KSH szerint az ipari termelés éves szintű csökkenése kéthavi lassulás után májusban ismét fokozódott.
Makro / Külgazdaság Költekezésbe kezdhet a kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 15:27
Mindez az EU által elfogadott országspecifikus mentesítési záradékkal lehetséges. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG