4p
A Brexit után a katalán krízis egy újabb kihívás az európai integrációnak. Az angol konzervatívok szerint a válság csupán újabb bizonyítéka a kontinentális politikai visszamaradottságnak. Bukarest nacionalistái szerint a kurdisztáni népszavazás és a katalán autonómiatörekvések is Románia ellen dolgoznak, hiszen azok sikere esetén vérszemet kaphatnak a romániai magyarok.

A 2008-as pénzügyi válság megrendítette a globalizmus második világháború után felépített és konszolidált intézményrendszerét. A politikai ellentétek az új viszonyok közepette ideológiai helyett törzsi keretekbe helyeződnek át, a jobb/bal ellentéteket felváltja a nemzeti/globalista ellentétpár. De ahogy az Jugoszlávia és a Habsburg Monarchia esetében is bebizonyosodott, a nacionalizmus és a törzsi elkötelezettség tüzét felloban(t)ásuk után már nehéz kioltani, ez pedig multi-etnikus társadalmak esetében akár végzetesnek is bizonyulhatnak.

Kompon jönnek a rohamrendőrök

Európa most azzal szembesül, hogy a Brexit után egy újabb, a katalán válság kérdőjelezheti meg az európai integráció több évtized alatt kiizzadt és felépítette struktúráját. Márpedig egyes spanyol jelentések szerint ma a madridi kormányzat hivatalosan is elindítja a spanyol alkotmány 155. cikkelyének aktiválását és ezzel felfüggeszti Katalónia önrendelkezését, „amíg el nem tűnik a Katalán autonóm közösség általános érdekét sértő kockázatos helyzet” (sic).

A spanyol rendőrség szerdán már katalán kormányhivatalokat kutatott át és vett zár alá, valamint 14 hivatalnokot és üzletembert vett őrizetbe, hogy megakadályozza az október 1-re tervezett függetlenségi népszavazást. A katalán elnök, Carles Puigdemont szerint ez egy totalitáriánus és antidemokratikus lépés, mellyel lényegében szükségállapotot vezettek be a tartományban. A helyzet további elmérgesedésére utal, hogy Madrid titokban kompokat bérelt, hogy azokat a barcelonai öbölben horgonyozza le és a népszavazásig akár 16 ezer rohamrendőrt szállásoljon el rajtuk.

Az európai intézmények vezetői azonnal Madrid oldalára álltak. Tajani, az Európai Parlament elnöke és Juncker, a Bizottság elnöke deklarálták, hogy a tagállamok törvényeit és alkotmányát tiszteletben kell tartani. Ha Katalónia függetlenné válna, akkor Brüsszel nem tekintené EU-s tagállamnak és az eurót is csak olyan korlátozott módon használhatják, mint Koszovóban.

London és Bukarest, két külön világ

Az angol konzervatívok ezt a kontinentális politikai visszamaradottságot elképesztőnek tartják. Daniel Hannon országgyűlési képviselő szerint David Cameron korábbi miniszterelnök is kivezényelhette volna a hadsereget a skót önállósodás megakadályozására. De akkor a skótok leigázott vazallusnak érezték volna magukat és az Egyesült Királyság óhatatlanul szétesett volna.

Káncz Csaba

Mennyivel másabb a helyzet megítélése az Unió keleti végein! Az Adevarul napilap szerint a kurdisztáni népszavazás és a katalán autonómiatörekvések is Románia ellen dolgoznak, hiszen azok sikere esetén vérszemet kaphatnak a romániai magyarok. „Az ősz feszültebbnek ígérkezik, mint ahogy azt el tudnánk képzelni, a létünkben megrázkódtatást okozni készülő események pedig valamivel közelebb vannak, és csak látszólag kevésbé rémületesek, mint az észak-koreai nukleáris válság” – fogalmazza meg félelmeit a szerző, aki szerint Romániát közvetlenül érinti Katalónia elszakadása, mert a nyugati szomszéd, vagyis Magyarország „dicsőséges múltjának démonaival szembesül, amely a magyar etnikumú régiókban létező irredenta tendenciákat táplálja. (…) Nem Budapest lesz az egyetlen, mely kihasználja Katalónia mérgező precedensét, és nem csupán Romániával szemben, de minden bizonnyal az első lesz” – figyelmeztet Diana Rusu.

Bukarest paranoiáját minden bizonnyal nem fogja enyhíteni a magyar kormányszóvivő kijelentése, miszerint Magyarország „tiszteletben tartja a nép akaratát”, ha Katalóniában megtartják az október elsejei függetlenségi népszavazást. A kérdés a spanyol és a katalán nép belügye, és nekik kell dönteniük, nekünk mindannyiunknak tiszteletben kell tartanunk a népakaratot, ezt nevezik demokráciának”.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG