2p
Nagyon közel vagyunk a döntetlenhez - senki se tudná megmondani közvetlenül a választás után, ki lesz Ausztria új elnöke.
Alexander Van der Bellen, az osztrák Zöldek pártjának (b) és Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje korábbi televíziós vitájuk előtt. Fotó: MTI/EPA/Lisi Niesner

A szavazóhelyiségekben leadott szavazatok alapján Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje vezet 51,9 százalékkal az ausztriai elnökválasztás vasárnapi második fordulója után az osztrák belügyminisztérium hivatalos, előzetes eredményei szerint. A meccs azonban még messze nem lefutott.

Norbert Hofer ugyanis csak 144 000 szavazattal vezet   Alexander Van der Bellen zöldpárti jelölt előtt, és még nem értékelték ki a 900 ezer levélben leadott voksot. A helyzetet pedig még tovább bonyolítja, hogy az első fordulóban a levélben szavazók között több volt a támogatója a most lemaradásban lévő Van de Bellennek.

A részvétel kiemelkedően magas volt, a levélszavazatokkal együtt a választásra jogosultak mintegy 72 százaléka voksolt vasárnap - igaz, ez Ausztriában nem számít kiugrónak.

Az a jelölt, aki megszerzi a szavazatok legalább 50 százalékát és még egyet, elnök lesz. Ma délután várható, hogy a levélben leadott szavazatokról is adnak ki előzetes eredményeket.

A háttérről itt írtunk többet >>

Új korszak kezdődött - hogyan jutottak ide?

Werner Faymann osztrák kancellár nemrég óriási meglepetésre lemondott pozíciójáról, amelyet a társadalmi támogatottság hiányával indokolt. A bizalomvesztés egyértelműen látszik az osztrák elnökválasztás állásán is: a nép a szélsőjobbos FPÖ jelöltjét tartja a legjobb választásnak. Káncz Csabával nemrég azt boncolgattuk, hogy mi vezetett a politikai földindulásig és mi lehet a május 22-i második forduló eredménye.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG