2p
Az amerikai elnök április 27-én a Fehér Házban fogadja a német kancellárt.
EPA/MICHAEL REYNOLDS

A washingtoni elnöki hivatal szerdai közleménye szerint Donald Trump és Angela Merkel megerősíti majd a német-amerikai partnerséget és a geopolitikai, illetve gazdasági kihívások egész sorát vitatja meg. A közlemény a német-amerikai viszonyt a transzatlanti kapcsolatok és a NATO alapkövének minősítette - adta hírül az MTI.

Vajon megint lesz kínos közjáték?

Angela Merkelnek ez lesz a második látogatása a Fehér Házban, amióta Donald Trump az elnök. Először 2017 márciusában járt Washingtonban, de az első Trump-Merkel találkozó nem volt zökkenőmentes.

A kancellár autókonvojának például várakoznia kellett a Fehér Ház közelében, mert Donald Trump még nem állt készen a vendég fogadására. Később, amikor az Ovális Irodában a politikusi kézfogásról készített szokásos fotó után a riporterek arra nógatták mindkettőjüket, hogy újabb fotó kedvéért rázzanak még egyszer kezet, és Merkel oda fordult Trumphoz, az amerikai elnök csak egy grimaszt vágott, nem válaszolt és nem nyújtotta a kezét.

Az amerikai sajtóban akkor "kínosnak" nevezte a történteket.

Később a közös sajtóértekezleten Trump azt mondta Angela Merkel német kancellárnak, hogy mindkettőnket lehallgattak. A kancellár láthatóan elképedten nézett az elnökre, aki hozzátette: legalább van valami közös bennünk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG