4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ha igaznak bizonyulnak a sajtóforrásokból szerzett információk, akkor akár a britekével egyenlő jogi státuszt is kaphatnak azok, akik már 5 éve az országban vannak. Azt megígérte May, hogy senkit sem tesznek lapátra a brexit után. Persze maradtak még nyitott kérdések.

Theresa May brit kormányfő megígérte, hogy az Egyesült Királyság kilépése után is az országban maradhatnak azok az uniós állampolgárok, akik még a kiválás előtt érkeztek - közölték brit kormányzati források az uniós vezetők csütörtöki brüsszeli találkozóján. May az uniós állam- és kormányfők munkavacsoráján ismertette kormánya elképzeléseit az állampolgári jogokról, és kijelentette, hogy egyetlen uniós állampolgárnak sem kell majd a kilépéskor elhagynia az Egyesült Királyságot - tájékoztatott egy névtelenséget kérő illetékes. Nagyjából 3,2 millió uniós polgár él az országban.

Olyanok lesznek, mint a britek

A javaslatot sajtóhírek szerint hétfőn fogják részletesen ismertetni, annyi azonban kiszivárgott, hogy azok, akik egy meghatározott időpontban már legkevesebb öt éve a szigetországban élnek, úgynevezett "letelepedett státust" kapnának, amelynek értelmében azonos jogaik lennének az oktatás, az egészségügy, a jóléti juttatások és a nyugdíjak terén, mint a brit állampolgároknak.

Theresa May elhagyja Brüsszelt. EPA/VIRGINIA MAYO / POOL Pool

Azok, akiknek ebben az időpontban még nem lesz meg az öt évük, maradhatnának annak eléréséig. A később, de még a kiválás előtt érkezők egyfajta, legfeljebb kétéves türelmi időt kapnának, hogy rendezzék státusukat. Theresa May állítólag nem határozta meg ezt az időpontot, mindössze annyit mondott, hogy az legkorábban a brit kilépési szándék hivatalos bejelentésének dátuma, azaz 2017. március 29. lehet, legkésőbb pedig a távozás pillanata.

Brit földön brit törvények?

A brit miniszterelnök ugyanakkor elutasította az Európai Bizottság követelését, amely szerint Londonnak a jövőben el kell ismernie az EU bíróságának joghatóságát az uniós állampolgárok esetében. "Az uniós polgároknak tett vállalásainkat törvénybe iktatjuk, és így kikényszeríthetőek lesznek nagyra becsült bíróságaikon" - közölte May a beszámolók szerint. A kormányfő emellett a kölcsönösség szükségére is felhívta a figyelmet az állampolgári jogok kapcsán.

Bennfentes források szerint az ülésen senki nem reagált a brit kormányfő ajánlatára, ami annak a több uniós vezető által hangoztatott álláspontnak a megerősítése lehet, hogy az Európai Tanács nem a Brexit-tárgyalások fóruma.

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, Angela Merkel német kancellár és Theresa May brit kormányfő a brüsszeli EU-csúcson. EPA/VIRGINIA MAYO / POOL Pool

A németeknek tetszik

Angela Merkel német kancellár az ülés végén hangsúlyozta, hogy May ajánlata "jó kezdet", ugyanakkor még számos más kérdésről meg kell állapodni, például a britek fennmaradó pénzügyi kötelezettségeiről és az ír-északír határellenőrzésről. "Theresa May egyértelművé tette, hogy azok az uniós állampolgárok, akik öt éve Nagy-Britanniában tartózkodnak, megőrizhetik minden jogukat (a kilépés után is)" - mondta hozzátéve, hogy "sok még a tennivaló a következő, októberi csúcstalálkozóig".

A britek kilépése után bennmaradó tagországok vezetői a munkavacsora végén szűkebb körben is összeültek immár a brit kormányfő nélkül. A "huszonhetek" abban állapodtak meg, hogy az eredeti terv szerinti október helyett csak novemberben fognak dönteni a jelenleg Londonban működő uniós ügynökség új székhelyeiről.

Maradtak kérdések

Ugyan Mayék ajánlata gálánsabbnak tűnik annál, mint amiben az EU-s képviselők reménykednek, vannak még nyitott kérdések, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy milyen jogokat terjesztenek ki azokra a családtagokra - és kifejezetten a gyerekekre - akik nem élnek az Egyesült Királyság területén?

Továbbá az is kérdéses, hogy ki látja majd el a jogvédelmét az EU-s állampolgárnak vitás ügy esetén? Ahogy azt korábban is írtuk, Theresa May a brit bíróságokra bízná ezt, az unió viszont szeretné védelmébe venni az állampolgárait.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG