1p
Idén szeptemberben az államháztartás többlete 13,7 milliárd forint volt - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatójából.

A központi költségvetés 19,7 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 12,6 milliárd forintos szufficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 18,6 milliárd forintos deficittel zártak. Tavaly szeptemberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 26,0 milliárd forint volt. Ezzel - kilenc hónap alatt - az idei hiánycél 94,7 százaléka teljesült.

2012. augusztus hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 122,0 milliárd forint lett, összességében az éves előirányzat 97 százaléka jött össze az első 8 hónapban. Júliusban viszont 80,2 milliárd forintos többletet jelentett az NGM. Az év során áprilisban és januárban is szufficitről számolt be a minisztérium (lásd grafikonunkat).

Bevételek

A központi költségvetés szeptemberi bevételei az előző év azonos hónapjához képest mintegy 31 milliárd forinttal magasabbak voltak. Az adóbevételeknél az általános forgalmi adó, a jövedéki adó, a személyi jövedelemadó és az illetékbevételek haladták meg a tavalyi összeget. Emellett a költségvetési szervek bevételei, az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések és a kamatbevételek is több pénzt hoztak, mint az elmúlt év azonos időszakában.

Kiadások

A központi költségvetés szeptemberi kiadása mintegy 30 milliárd forinttal haladta meg az elmúlt év azonos hónapját. A kiadásoknál a tavalyinál több volt az egyedi és normatív támogatás, a közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap kiadása (a korhatár alatti ellátások átkerülése miatt), a költségvetési szervek kiadása, a kezességérvényesítések és az uniós költségvetési hozzájárulás. A központi költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak alakulásában jelentős szerepet játszanak a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerült intézmények bevételei és kiadásai.

Kamategyenleg

A kamatkiadás szeptemberben 43 milliárd forint volt, 8,3 milliárd forinttal kevesebbet, mint tavaly szeptemberben, a kamatbevételek pedig 10,2 milliárd forintos szintet értek el, 1,3 milliárddal többet az előző évinél. A nettó kamatkiadás (32,8 milliárd forint) így összességében 9,6 milliárd forinttal lett kevesebb, mint az előző évben.

A társadalombiztosítási alapok

A TB alapok szeptemberi 18,6 milliárd forintos hiánya a Nyugdíjbiztosítási Alap 14 milliárdos, valamint az Egészségbiztosítási Alap 4,6 milliárd forintos deficitjéből tevődik össze. 2011. szeptemberében az Alapok együttes hiánya 32,6 milliárd forintot volt. A tavalyinál kedvezőbb egyenleg alakulásában fontos szerepet játszanak az Egészségbiztosítási Alapnál a magasabb szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételek, valamint az egészségügyi hozzájárulások. Növelte a bevételeket az is, hogy az Egészségbiztosítási Alap egyéb bevételei között számolták el a baleseti adóból és a népegészségügyi termékadóból származó bevételeket. A két év összehasonlításánál meg kell még említeni, hogy idén szeptemberben a Nyugdíjbiztosítási Alap mintegy 8,5 milliárd forintos költségvetési támogatást kapott, tavaly erre nem volt példa. A kieső költségvetési támogatást a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel pótolta 2011 második félévében.

Elkülönített állami pénzalapok

Az elkülönített állami pénzalapok szeptemberi 12,6 milliárd forintos egyenlege az előző év azonos hónapjához képest kedvezőbb lett. Az alapok bevételei 9,4 milliárd forinttal magasabb, kiadásai pedig 15,2 milliárd forinttal alacsonyabbak voltak az előző év azonos időszakához viszonyítva. A bevételeken belül az eltérést elsősorban a Nemzeti Foglalkoztatási Alapnál befolyt szakképzési hozzájárulások, illetve az egyéb többlet bevételek eredményezték. A kiadásoknál a Nemzeti Foglalkoztatási Alap álláskeresési ellátások kiadása (szabályozásváltozásból adódóan), a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap, valamint a Bethlen Gábor Alap kiadása is kevesebb volt, mint tavaly szeptemberben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG