3p
Míg a szemétszállítók szerint elönt mindent a szemét, ha nem ad az új irányító pénz, addig az NHKV szerint nem rajtuk kell behajtani a múltban keletkezett hiányt.

A hatályos jogszabályok szerint semmilyen körülmények között nem állhat le a hulladékszállítás - közölte a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. kedden, hangsúlyozva, hogy jelenleg nincs ellátatlan település.

Kiakadtak az önkormányzatok

Az NHKV Zrt. közleményében arra reagált, hogy Gémesi György, Gödöllő polgármestere (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) hétfőn egy sajtóbeszélgetésen egyebek mellett azt mondta: ha nem kapja meg sürgősen a működéshez szükséges forrást a gödöllői központú Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. a NHKV Zrt.-től, július 1-jétől a katasztrófavédelem veheti át a szemétszállítási kötelezettséget, mert a kft.-nek elfogyott a pénze.

Bajt hoz az új rendszer?

Kiemelte: miután a Zöld Híd jogszerűen már nem bocsáthat ki számlákat és nem szedhet be díjat, az NHKV Zrt. pedig ez idáig nem pótolta a kiesett bevételeket, a regionális hulladékgazdálkodási társulás - amely 108 település 300 ezer lakosának hulladékát kezeli – a működésképtelenség határára ért.

Az NHKV Zrt. hangsúlyozta: eddig az április előtti tevékenység után kellett közszolgáltatási díjat beszedni, ezt még maguk a közszolgáltatók tehették meg, az új rendszerben csak most kezdődnek a kifizetések az április 1-je utáni tevékenységekért. Főszabályként a negyedéves elszámolásban működő cégek még ki sem küldték volna a számláikat - tették hozzá.

Ne az elmúlt évek hiányát kérjék számon

Úgy fogalmaztak: az elmúlt évek során felhalmozott veszteségeket nem korrekt számon kérni egy olyan, újonnan alakult cégen, amely "a hibák helyrehozására jött létre". Emellett - fűzték hozzá - a Zöld Híd Nonprofit Kft. nyilvános hatósági adatbázisok és sajtóinformációk szerint "82 millió forinttal többet számlázott ki a lakosságnak", továbbá "mintegy 2 milliárd forintos fogyasztóvédelmi bírságot" szabnak ki rá. Úgy értékeltek, ez rávilágít arra, hogy a cég magasabb díjat szabott ki, mint amekkorát lehetett volna.

Szerintük a megoldás közös érdek, ezért az NHKV mindenben segíteni kívánja a közszolgáltatókat, aminek egyik elemeként lehetővé tette, hogy előleget igényeljenek június 6-ig. Mint részletezték, eddig 56 hulladékgazdálkodási közszolgáltató kért mintegy 5 milliárd forint előleget, folyamatosak a kifizetések, a pénz rendelkezésre áll az NHKV Zrt.-nél. A tervek szerint a kérelmezők legkésőbb június végéig hozzájutnak a megítélt összeghez.

Az NHKV Zrt. felhívta a figyelmet arra is: 56 cég élt a lehetőséggel, ez véleményük szerint azt mutatja, hogy a jelenleg működő 174 közszolgáltató között vannak olyanok is, amelyek működése nyereséges vagy nullszaldós.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG