3p
Az előválasztás még javában tart az Egyesült Államok elnökségéért, azonban Donald Trump már biztos benne, hogy ő lesz a republikánusok jelöltje.

Az amerikai republikánusok esélyes elnökjelöltje, Donald Trump - két nappal az indianai előválasztások előtt - ismét azt állította, hogy a versenynek vége, ő lesz a párt elnökjelöltje. Trump nagy arányban vezet vetélytársai előtt Indiana szövetségi államban is. A milliárdos üzletember a Fox televízióban fejtegette, hogy amennyiben Indiana szövetségi államban is ő nyeri az előválasztásokat kedden, akkor szerinte visszavonhatatlanul ő lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje.

Mit mondanak a számok?

Az NBC televízió és a Wall Street Journal közös közvélemény-kutatásának eredményei szerint Donald Trump nagy arányban vezet legfőbb vetélytársa, a texasi szenátor Ted Cruz előtt: Trump a megkérdezett választók 49 százalékának bizalmát élvezi, míg Ted Cruzt a megkérdezettek 34 százaléka támogatja, az elnökjelöltségért még versenyben lévő harmadik politikus, John Kasich ohiói kormányzóra pedig a választók 13 százaléka voksolna.

Trump a Fox televíziónak adott  interjúban visszatért a napokban a külpolitikáról elmondott beszédére, s védelmébe vette a beszédben foglaltakat. Az Iszlám Állam megsemmisítését ígérte, anélkül, hogy kifejtette volna ennek módját és eszközeit, és megismételte, hogy véget vetne az intervenciós politikának, és az Egyesült Államok határain belüli nemzetépítésre összepontosítana.

Diktátorokkal egyezkedne

Az elmúlt tizenöt évben "a Közel-Keleten tett minden lépésünk téves volt, csak embereket és pénzt veszítettünk" - fogalmazott Trump. Amikor a Fox televízió riportere azt kérdezte tőle, hogy jobb lenne-e a térségben visszatérni az olyan, úgynevezett erős vezetőkkel való együttműködéshez, mint amilyen például az iraki Szaddám Huszein is volt, Trump visszakérdezett: "De vajon nem túlságosan  rossz a helyzet, amióta kibillentettük őt a hatalomból?".

Indianában kedden 57 delegátusról döntenek a republikánusok, és az államban érvényes választási szabályok szerint a győztes "mindent visz", vagyis aki nyer, megnyeri az állam összes delegátusának támogatását.

Viszlát, és kössz mindent

Indianában nemcsak a republikánusok tartanak előválasztásokat, hanem a demokraták is. Hillary Clinton a CNN hírtelevízióban arról beszélt, hogy vetélytársa, Bernie Sanders nagy segítséget nyújtott eddig, mert szavazók millióit "hozta" a Demokrata Párthoz, de szerinte Sandersnek most már vissza kellene lépnie. "Elérkezik az idő, amikor szembe kell nézni a valósággal" - fogalmazott Clinton, aki nyolc évvel ezelőtt, Obama első elnökké választásának kampányában, maga sem akart visszalépni Obama javára, ezt csak az elnökjelölt-állító konvención tette meg a coloradói Denverben.

Bernie Sanders, vermonti szenátor, vasárnap Washingtonban sajtókonferencián jelentette be, immár nem először, hogy nem hajlandó visszalépni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG