3p
Egy szovjet utódállamban, Örményországban azzal próbálkozott a lehetséges két ciklust kitöltő elnök, hogy feladja az elnöki rendszert, és miniszterelnökként marad hatalmon. Nem jött be a trükk: a nép az utcára vonult, tüntetett, és végül meghátrálásra kényszerült az alkotmányt a hatalomért átalakító Szerzs Szargszján.

Orosz modell

Egyes országban, ahol elnöki rendszer van, az alkotmányba foglalták, hogy egy adott személy nem lehet a poszton két ciklusnál tovább. Ez így van az Amerikai Egyesült Államokban, így van Oroszországban is (bár megkerülték), és így volt a zord történelmű, kicsiny szovjet utódállamban, Örményországban is. Előfordul azonban, hogy egy adott elnöknek kedve szottyan egy harmadik, vagy akár negyedik ciklushoz is, és azon kezd gondolkozni, hogyan játszhatná ki az alkotmányt.

Oroszországban ez viszonylag szolidan zajlott: Putyin az első két elnöki ciklusa után miniszterelnök lett, az elnöki posztot közben Dmitrij Medvegyev foglalta el. Mikor letelt elnöksége, Putyin újra indult a posztért, úgy értelmezve az alkotmányt, hogy a limit csak egymás után következő ciklusokra vonatkozik, kihagyással lehet folytatni, egyúttal ki is nyújtották a ciklus időtartamát 6 évre. Oroszországban mindebből azonban nem lett különösebb gond, mivel Putyin, aki a korábbi szuperhatalom, a Szovjetunió megalázott utódállamát ismét nagyhatalommá tette, folyamatosan nagy népszerűségnek örvendett.

Csúnya trükk, népharag

Örményországban a messze nem annyira népszerű elnök más taktikát választott. 2015-ben népszavazást tartott, hogy az ország térjen át az elnöki rendszerről a parlamentárisra, ahol az elnök hatalma lecsökken, és a miniszterelnöké megnövekszik. Sokan már akkor azzal vádolták az elnököt, hogy csak hatalma meghosszabbítására találta ki a változtatást, de Szargszján megígérte, hogy nem aspirál a miniszterelnöki posztra. Hogy-hogy nem, múlt kedden a parlament csendesen megválasztotta miniszterelnöknek.

Már pár nappal korábban tüntetések voltak, hogy megakadályozzák a trükköt, de amikor a szégyenletes esemény megtörtént, a nép az utcára tódult, és megkezdődött a hatalmas tüntetés. A nép Nikol, Nikol! felkiáltásokkal adott hangot elégedetlenségnek, az ellenzék vezetőjének keresztnevét skandálva, és természetesen örmény zászlókat lengetve. A helyzet először fokozódott: Nikol Pasinjánt vasárnap letartóztatták két másik ellenzéki politikussal és 200 tüntetővel együtt.

Olaj a tűzre

Ez azonban olaj volt a tűzre: aki még otthon volt, most csatlakozott a tüntetéshez. és olyan nyomás alá került a hataloméhes Szarszján, hogy tegnap kénytelen volt lemondani. Helyette a korábbi miniszterelnök, Karen Karapetján veszi át a posztot, vagyis a kormányzó párt és a kormánytagok maradnak, csak a kormányfő változik.

Egyúttal kiengedték az ellenzéki vezetőt és a többi letartóztatottat, a nép a haragos tüntetést óriási ünneplésként folytatta Jereván főterén, pezsgőt bontottak, beleugráltak a szökőkútba, egymást ölelték és persze vadul lengették a zászlókat. Az ellenzéki vezető a tüntetőkhöz vonult, zúgott a Nikol, Nikol és a Győzelem!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG