2p
Nem csak rosszabbul dolgozunk, de a halálozási arányt is emeli, ha nem alszunk rendesen.

Arról már korábban is írtunk, hogy a fáradtság, és a tél beköszöntével járó „karácsonyi depresszió” mind-mind kiszívja az ember energiáját. Amellett azonban, hogy az alváshiány súlyos egészségügyi kockázatokat is hordoz, a gazdaságon is nyomot hagy: azok a munkavállalók, akik kórosan kialvatlanok, sokkal rosszabbul teljesítenek a munkahelyükön.

A Rand Europe felmérése szerint azon dolgozók miatt, akik hat órát vagy annál kevesebbet alszanak, az Egyesült Királyságokban nem kevesebb, mint 1,86 százaléka vész el a GDP növekedésnek, ez összesen 40 milliárd font kiesést jelent, írja a kutatásra hivatkozva a BBC. Az Egyesült Államokban 411 milliárd dollár, a GDP 2,28 százaléka úszik el évente, Németországban 60 milliárd dollárnyit, 1, százalékot húz ki az állam zsebéből.

Mennyit kéne aludni?

Az ideális alvásmennyiség meglátásuk szerint 7-9 óra, emellett érdemes visszavenni a különböző kütyük használatából, az elektroszmog és a képernyők sugározta kék fény ugyanis összezavarja az ember biológiai óráját. Sok vállalat már felismerte a problémát, egyre többen döntenek úgy, hogy pihenőszobát hoznak létre a munkahelyen, ahol lehetőség van egy félórás csendes pihenőre – a napközbeni alvás ugyanis segíti a koncentrációt és új erővel vethetjük magunkat a munka hátralevő részébe.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG