3p
A Nagyjátszótér átadásával elengedhetetlenné vált az új közterületi térfigyelő kamerarendszer kiépítése, amit csak az optikai hálózat kiépítőjétől lehet megrendelni. Mert már elkészült a játszótér.

Bár az új városvezetés már a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén határozatot fogadott el a Liget Projekt leállításáról, az töretlenül halad tovább. S ha halad, akkor többe is kerül. Legutóbb a hírközlési alépítmény hálózatára korábban megkötött koncessziós szerződés díját kellett megemelni előre nem látható okok miatt.Az előrelátható ok pedig az volt, hogy a városligeti közpark területén és az ahhoz kapcsolódó területeken, a meglevő, elavult, részben működésképtelen, a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata által létesített és üzemeltetett közterületi térfigyelő rendszer helyett új, korszerű a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) térfigyelő rendszereivel kompatibilis, általuk üzemeltetendő rendszert építenek ki.

A szerződésmódosítás indoklása szerint az ún. „Nagyjátszótér” – a Park II. projekt első üteme – átadásával pedig közbiztonsági szempontból elengedhetetlen vált a kamera rendszer kiépítése és üzembehelyezése. A kamera rendszer megvalósítására vonatkozó kiviteli terveket azonban csak júniusban fogadta el a Városliget Zrt., így az április végén a Colas Aterra Építőipari Zrt-vel aláírt koncessziós szerződésben „még nem szerepelhetett a kamera alépítményi hálózat”. S persze nem is sejthették előre, hogy erre majd szükség lesz.

Most viszont, hogy a játszóteret átadták, rájöttek, hogy bizony kellene, csak a park rehabilitáció II. ütemének területén a térfigyelő rendszer leágazó szakaszai még a jelenlegi rekonstrukciós ütemben, utólagos felbontások és földmunkák nélkül megépülhessenek, akamera rendszer alépítményi munkáinak kivitelezését műszaki szükségességből – új feladatként – az optikai hálózat építéséért felelős vállalkozótól, vagyos a Colas Alterrától kell megrendelni.Ha külsős céget bíznának meg a feladattal, akkor az újbóli bontás jelentős költségtöbbletet okozna. Ráadásul a játszótér területén elhelyezett egyedi gumiburkolatot utólag fel sem lehet bontani jelentős károkozás nélkül. Az előre nem látható csapdahelyezet a Városliget Zrt. frappánsan azzal oldotta fel, hogy az optikai hálózat kiépítőjét bízza meg a feladattal és fizet még 248 milliót.

Közbeszerzési pályázat nélkül ki sem derülhet, hogy más cég esetleg olcsóbban is elvégezhette volna a munkát. A nagyjátszótér kialakítása és a játszószerek beszerzése egyébként együtt csaknem 3 milliárd forintba került.

Ahogy arról a G7 korábban írt, a Liget-projektet felügyelő Városliget Zrt. által megrendelt egymilliárd forint feletti beszerzések és építési beruházások összértéke átlépte a 100 milliárdot, ha pedig a nagyobb tervezési és egyéb építési szolgáltatásokat is beleszámoljuk, akkor már a 120 milliárdot közelítik a cég eddigi megrendelései.

A Néprajzi Múzeum látványterve (Forrás: MTI)

Ebben ráadásul az eddigi legdrágább, szintén a projekthez tartozó építkezés, a 33 milliárdos Pannon Park még benne sincs, mivel azt nem a Városliget Zrt., hanem a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló Fővárosi Állat- és Növénykert önálló beruházása. (Karácsony Gergely az Mfor-nak adott interjújából tudható, hogy a befejezéshez legalább 20 milliárd hiányzik még.).

Mindent összevetve már vastagon 150 milliárd felett jár a projekt. A brutális összeg nagyon nagy hányada pedig egy elég jól körülhatárolt üzleti körhöz került: alig négy-öt kormányközeli vállalat gazdagodott belőle.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG