2p
Kezdeti vonakodása ellenére Málta is csatlakozott az Európai Ügyészséghez, amely így az úgynevezett uniós megerősített együttműködés huszonkettedik tagállama lett.

Az Európai Bizottság kedden jóváhagyta Málta belépését, kevesebb mint egy héttel azután, hogy Hollandia esetében is így járt el.

Harc a korrupció ellen

Vera Jourová uniós igazságügyi biztos üdvözölte a lépést. Szerinte minél több tagország csatlakozik, annál hatékonyabb lesz az ügyészi hivatal. Emellett pedig ismételten felszólította az eddig kimaradó államokat arra, hogy csatlakozzanak a korrupcióellenes szervezethez.

Az Európai Ügyészség a határokon átnyúló korrupciós és csalási bűneseteket göngyölíti majd fel. Nyomozhat, vádat emelhet, bíróság elé állíthat elkövetőket, és gyakorlatilag hidat képez az európai és a nemzeti szintű bűnüldözési szervek között. Csak a határokon átnyúló hozzáadottértékadó-csalás évi mintegy 50 milliárd eurós bevétel-kiesést okoz az EU-ban, közölte korábban az Európai Parlament.

A hivatalnak legkésőbb 2021 elején meg kell kezdenie működését. A főügyészt és az európai ügyészeket várhatóan 2019-ben fogják kinevezni.

A magyar kormány nemet mondott

Magyarország nem vesz részt az együttműködésben. A kormányzati álláspont szerint jelenleg is megvannak azok az intézmények, amelyek eljárhatnak az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben, és egy új hivatal létrehozása ezen jól működő szervezetek meggyengítésével járna.

Magyarország mellett még Lengyelország és Svédország jelezte, hogy ebben a formájában nem támogatja az ügyészség létrehozását. Dánia, Írország, valamint a jövőre az EU-nak várhatóan búcsút intő Egyesült Királyság pedig egyébként sem vesz részt a bel- és igazságügyi együttműködésnek ezen a területén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG