3p
Az üzemeltető Merlin Entertainment egyáltalán nem tervezi, hogy Nyíregyházán nyisson központot. De akkor mire adott a kormány közel 10 milliárdot?

Nemrég futótűzként járta be a magyar sajtót a nyíregyházi fideszes polgármester, Dr. Kovács Ferenc Facebook-posztja, amelyben közli a bombasztikus hírt, miszerint Nyíregyházán megépül egy LEGOLAND Discovery Center élményközpont, amelyből Európában eddig összesen négy működik és óriási turisztikai vonzóerőt jelentene a városnak. Kovács Ferenc ráadásul azt is közölte, hogy mindehhez a kormány 9,5 milliárd forint támogatást is ad, és több éves előkészítő munka előzi meg a folyamatot.

"Nem is lehet felmérni ennek a jelentőségét! Ez egy óriási projekt. Vannak a világban a Disneylandek, vannak a LEGOLAND-ek nem nagy számban. Most egy újabb Nyíregyházán valósulhat meg. Minden adottságunk meg van hozzá. Nagyon komoly, több éves előélete van ennek, de igazán most kerül napvilágra és most válik nyilvánvalóvá, hogy a kormány teljes mellszélességgel mellé állt" - tudósít a nyiregyhaza.hu a polgármester közgyűlésen elhangzott szavairól.

Valami nem okés

Csakhogy az egész projekttel van egy apró probléma: a Discovery Centerek működtetését kizárólagosan gyakorló Merlin Entertainment vállalat abszolút nem gondolkodik abban, hogy központot nyit Nyíregyházán - legalábbis ez derül ki egy, a lapunkhoz eljutott email alapján, amelyben a sajtóirodájuk az alábbiakat közli:

"Merlin Entertainments currently has no plans on opening a LEGOLAND Discovery Centre in Nyíregyháza"

azaz, a Merlin jelenleg nem tervezi, hogy Nyíregyházán bővít, pedig a hozzájárulásuk nélkül nem nyithat senki semmit, mivel ők a franchise tulajdonosai.

Megkérdeztük a nyíregyházi önkormányzatot, hogy mégis akkor mi a helyzet. "A Kormány a 1092/2017 kormányhatározat. A Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség Kiemelt Turisztikai Térség fejlesztéséről szóló határozatában döntött Nyíregyháza turisztikai fejlesztési elképzeléseinek támogatásáról" - idézik a döntést, a válasz folytatásból viszont kiderül, hogy

"...a Kormány támogatta azt az elképzelését is a városnak, hogy egy egyedülálló a tágabb térségben is nagy vonzásképességű attrakciót hozzon létre így 9,5 milliárdos keretet biztosít arra, hogy komoly tárgyalópartnerként kereshessük meg azt a nemzetközi vállalatcsoportot, amely az építkezéshez és üzemeltetéshez szükséges jogokat birtokolja."

Magyarul a nagy csinnadrattával bejelentett beruházáshoz képest egyelőre még szó sincs arról, hogy a Legoland Discovery Center egyáltalán megépülhet. Annyi történt, hogy a kormány adott egy zsák pénzt, hogy legyen mivel tárgyalóasztalhoz ülni és meggyőzni a Merlint, akik viszont nem nagyon terveznek Nyíregyházával. Pókernyelven szólva tehát a polgármester blöffölt: bár még nincs semmi a kezében, máris bejelentette a győzelmet - igaz, a pénzkupacot most az állam, azaz az adófizetők tolták be az asztal közepére.

Forrás: Magyar Közlöny, 25. szám

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Tovább terjeszkedik a 4iG
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 17:51
A cég ezúttal a Rotors & Cams Zrt.-ben szerzett részesedést.
Vállalat Nem bukott akkorát a Nike, mint várták, de a jövő továbbra is borús
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 11:04
Nem szépek a Nike számai, de ennél is rosszabbra számítottak az elemzők. Az új vezérigazgató viszont továbbra is hűti a kedélyeket.
Vállalat Amazon-dolgozók ezért váltak harcos amazonokká az ünnepek előtt
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 17:48
A munkavállalók hét egyesült államokbeli raktárban kezdtek sztrájkba csütörtökön, hogy a cég végre elkezdje a bértárgyalásokat velük.
Vállalat A CIB párbeszédre buzdít a jó munkahely összetevőiről
PR | 2024. december 17. 17:35
Minden tizedik magyar munkavállaló aktívan állást keres, mert a jelenlegi munkahelyén nem érzi jól magát – ez is kiderült a CIB Banknak a Mélylevegő Projekttel közösen készített, a munkahellyel való elégedettségre vonatkozó reprezentatív felméréséből. Az eredményekről és a tanulságokról Tóth Györgyit, a pénzintézet HR vezetőjét kérdeztük.
Vállalat Az INA szíriai olajmezői most Hernádi Zsolték ölébe hullhatnak
Bózsó Péter | 2024. december 17. 15:39
A magyar olajcég horvát leányvállalatának, az INA-nak a polgárháború előtt jelentős olaj- és gázmezői voltak az ország közepén.
Vállalat A BGE üzleti partnerei az egyetemi közösség meghatározó szereplői is egyben
Natív tartalom | 2024. december 17. 13:33
Izgalmas változások előtt áll a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi egyetemén célunk, hogy lépést tartsunk a piaci elvárásokkal és a hallgatói igényekkel. Üzleti partnereinkkel tananyagfejlesztésbe kezdtünk, korszerűsítjük az oktatást, jelenlegi és végzett hallgatóinknak pedig álláskereső portált indítunk. Tovább építjük a BGE Alumnit, melynek hatalmas mérföldköve volt az idén megrendezésre került nagy sikerű első BGE Alumni Fest. Az eseményen a jó hangulatú networking mellett BGE-s alumnik, akik ma már sikeres vállalkozók és üzleti szakemberek osztották meg saját tapasztalataikat a sikerhez vezető útról – mondja Vértesy Eszter, a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője, akivel közel egy éve beszélgettünk még a formabontó rendezvény megrendezése előtt. Azóta számos előrelépés, jelentős esemény történt az egyetem és az üzleti szféra kapcsolatának erősítésében: új vállalati együttműködések születtek, többek között az EY-jal és a KPMG-vel, és tovább folytatódott a BGE Vállalati Mentorprogram is, melyben a hallgatók vállalati környezetben, vezető kollégák bevonásával ismerhetik meg egy vezető mindennapjait.
Vállalat Kitiltottak egy légitársaságot Európából
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 16:15
Súlyos biztonsági hiányosságokat találtak.
Vállalat A Groupama Biztosítót jól megbüntette az MNB
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 10:25
Összesen 51,1 millió forintos bírságot kell fizetnie az átfogó ellenőrzés által feltárt hiányosságok miatt.
Vállalat Az Opus Csoport ismétel
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 08:05
Az első kilenc hónapban elért 30,4 milliárd forintos nettó eredmény gyakorlatilag megegyezik a tavalyi rekord profittal.
Vállalat Példa nélküli dolog történt a Volkswagen amerikai gyárában
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 17:41
A Tenessee államban lévő összeszerelő üzem dolgozóinak béremelést is javasolt a német autógyártó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG