3p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A többi közt a kormány előtt álló kihívásokról, a választásokról és a Borkai-ügyről is beszélt a magyar kormányfő.
(Korábbi felvétel) MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Három fő feladatra kíván fókuszálni a kormány a következő hónapokban, jelentette ki a miniszterelnök a Hír TV-nek adott interjúban a kormánypártok kihelyezett frakcióülése előtt Balatonalmádiban.

Gazdaságvédelmi akcióterv készül

Orbán Viktor ezek között említette egyrészt a  családvédelmi akcióterv végrehajtását, esetleg új elemekkel való kiegészítését, másrészt a  gazdasági növekedés fenntartását, mivel – mint mondta – utóbbin múlik a munkahelyek száma és a béremelkedések mértéke.

Miután  az európai gazdaságban gyülekeznek felhők az égen, nekünk gazdaságvédelmi akciótervet, terveket kell alkotnunk, és megindítanunk a következő hónapokban.

Harmadrészt – fűzte hozzá a kormányfő – meg kell erősíteni a magyar faluvédelmi programot, annak pénzügyi kereteit és formáit, mivel szerinte óriási az érdeklődés a programok iránt. Ehhez felhatalmazást fog kérni a Parlamenttől.

Érzékeny veszteségek a választásokon

Az önkormányzati választások eredményéről azt mondta: megnyerték a választást, de érzékeny veszteségeket szenvedtek el Budapesten és néhány más nagyvárosban is. Hozzátette: összesen 1 millió 800 ezer szavazatot kaphattak, az ellenzék ennél jóval kevesebbet.

A budapesti eredményekről kifejtette: el kell fogadni az emberek döntését. Mint mondta, a fővárosban egy Demszky- és egy Tarlós-korszak után „valami más” következik.  Szerinte azokat a megállapodásokat, amelyeket Tarlós Istvánnal kötött az elmúlt időszakban, változatlanul érvényben fogja tartani.

Mindenre számolhat a főváros új vezetése, amit egyébként Tarlós István is megkapott a kormánytól.

Hozzátette: az a dolga, hogy együttműködjön az új főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel.  Szerinte nincs jelentősége, hogy az önkormányzatnak milyen pártszíne van.

Borkai-ügy: megdöbbent az ilyesmi

A Borkai-ügyről úgy vélekedett: nehéz megmondani, hogy ez befolyásolta-e a választásokat.

De azt gondolom, hogy mindenkit megérint az ilyesmi, hiszen mindenkit megdöbbent és megráz. És ezért valamilyen hatást biztosan kiváltott.

Hozzáfűzte: egy kötelessége volt és van, a Fidesz elnökeként világossá kell tennie, hogy

bizonyos dolgok nálunk nem férnek bele. És ennek le kell vonni a konzekvenciáit. Ezért aztán Borkai Zsolt el is hagyta a mi politikai közösségünket.

Arra a kérdésre, hogy nem kellett-e volna lemondatnia, azt válaszolta:  választás előtt nem tudtak volna senkit lemondatni, mert ha Borkai nem indul el a választáson, akkor a győriek előtt nem lett volna választási lehetőség, és csak egyetlen jelölt maradt volna.

Szerinte meg kellett várniuk, hogy a győriek eldöntsék, mit akarnak, és elmondják a véleményüket.  Ezután ő, mint pártelnök megtette azt, amit ilyenkor „evidensen cselekedni kell”.

Kapcsolódó anyag: Prostik és gengszterek – egyszerre bukott a Fidesz és a Szabadságpárt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Azért van egy dolog, amiben jót tett Trump a kínaiakkal
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 12:40
Áprilisban folytatódott a fogyasztói és termelői árak csökkenése Kínában a nemzeti statisztikai hivatal szombati jelentése alapján, ami a vámháborúnak is betudható.
Makro / Külgazdaság László Csaba: Meglepődnék, ha nem kattana bilincs az MNB-alapítványok miatt valakinek a csuklóján
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. május 10. 10:43
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a május 7-ei élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 75. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Csak remélhetjük, velünk is azt teszik az amerikaik, mint a németekkel
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 10:20
Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's, amely május végén dönt Magyarország hitelminősítéséről.
Makro / Külgazdaság Elképesztő, mi történik a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 08:13
A közép- és kelet-európai régión belül a gázolaj már csak Ausztriában drágább, mint nálunk – derül ki a szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk friss Mfor Üzermanyagár-figyelőjéből.
Makro / Külgazdaság Bődületes nagyságúra nőtt Kína devizatartaléka
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 17:41
Kína devizatartaléka, amely a legnagyobb a világon, áprilisban tavaly szeptember óta a legmagasabbra szintre, 3282 milliárd dollárra nőtt a márciusi 3241 milliárd dollárról – közölte az ország devizafelügyelete (SAFE).
Makro / Külgazdaság Az árrésstop ugyanúgy visszaüthet, mint tette azt az árstop?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 15:21
A vártnál magasabb áprilisi inflációs adatra a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Kereskedelmi Szövetség mellett reagáltak az elemzők. 
Makro / Külgazdaság Csak nem rólunk vesznek példát az olaszok?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 12:47
Nemcsak nálunk mérséklődött az ipari termelés csökkenése márciusban, hanem a dél-európaiaiknál is.
Makro / Külgazdaság Jó hírt fújt be a szél a magyar gazdaság legfontosabb exportpiacáról
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 11:46
Márciusban hosszú idő után nőttek a német elektromos-digitális ágazat megrendelései.
Makro / Külgazdaság Itt a bejelentés: ennyiért tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 10:04
A nagykereskedelmi árak nem változnak, így a benzinkutakon múlik, elmozdítják-e a 95-ös oktánszámú benzin és a gázolaj árát.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Ez zsákutcás irány
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:47
Bod Péter Ákos szerint a 2025-ös visszaesés nem meglepő, a „150 gyár” program pedig nem oldja meg a gazdaság strukturális gondjait.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG