4p
Strache pártjának és a magyar kormánypártnak is megvolt a maga Ibiza botránya, és mindegyik komoly pofont kapott a választóktól. A Szabadságpárt valószínűleg ellenzékbe szorul, Sebastian Kurz viszont továbbra is kormányzó szövetségese lehet Orbán Viktornak, mondta a Privátbankár.hu-nak Alexander Dworzak. A Wiener Zeitung szerkesztője szerint ezzel ugyanakkor nem fog dicsekedni a régi-új kancellár.
Orbán Viktor és Heinz-Christian Strache akkori osztrák alkancellár a Karmelita kolostorban 2019. május 6-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Valószínűleg az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek koalíciója irányítja a jövőben Ausztriát, nyilatkozta lapunknak Alexander Dworzak, a Wiener Zeitung szerkesztője.

Mint ismert, az ÖVP óriási fölénnyel nyerte a szeptember végi előrehozott parlamenti választásokat – a volt és jövendőbeli osztrák kancellár, Sebastian Kurz pártja 37,5, a második helyezett szociáldemokrata párt  mindössze 21,2 százalékot kapott –, egyedül azonban nem képes kormányt alakítani.

Zöld kényszerházasság

Az osztrák napilap munkatársa szerint a szociáldemokraták magukkal vannak elfoglalva a a súlyos vereség után, az ÖVP korábbi kormánykoalíciós partnere, a Szabadságpárt (FPÖ) pedig szintén ellenzéki szerepre készül. Emiatt a Néppárt az  egyre népszerűbb Zöldekkel foghat össze.

Ez tűnik a legvalószínűbbnek még akkor is, ha a tartalmi kérdésekben – a klímapolitikától a migrációig – nagyon kevés a hasonlóság

mondja Dworzak arra utalva, hogy Kurz szigorú bevándorlás-politikája ellentétes a Zöldek jóval megengedőbb hozzáállásával.

Kurzra számíthat Orbán, de...

De mit jelenthet az osztrák belpolitikai erőviszonyok átrendeződése az Orbán-kormány számára?

A magyar miniszterelnök jó kapcsolatokat ápolt az ÖVP-FPÖ kabinettel, ezen belül Sebastian Kurzzal, és különösen jó viszony fűzte Heinz-Christian Strachéhoz, az FPÖ azóta megbukott vezéréhez és volt alkancellárhoz, akit idén májusban személyesen fogadott Budapesten.

Dworzak szerint Kurz továbbra is Orbán Viktor szövetségese maradhat:

250 ezer korábbi FPÖ-szavazó most Kurzra adta a voksát, aki ezért ezentúl is szigorú bevándorlás-politikát fog folytatni. Ilyen szempontból Orbánnak a jövőben is lesz egy szövetségese uniós szinten.

Hozzátette ugyanakkor, hogy ezt a régi-új kancellár nem fogja nyilvánosan demonstrálni:

Ezzel ugyanis megsértené koalíciós partnerét, a Zöldeket, akik nagyon kritikusak Orbánnal szemben.

Az ÖVP és a Fidesz viszonya persze amúgy sem felhőtlen: tavaly szeptemberben például az osztrák néppárti képviselők is megszavazták a magyar kormányt a demokrácia állapota miatt bíráló Sargentini-jelentést.

Prostik és gengszterek

A Szabadságpártról, mint kormánypozícióban lévő szövetségesről viszont kénytelen lemondani az Orbán-kormány, hiszen az a jelek szerint ellenzékben lesz majd.

A jobboldali populista párt és a Fidesz amúgy hasonló utat járt be a közelmúltban. Egyrészt mindkettő tekintélyét überciki leleplezések tépázták: a Fideszt a családapaként kampányoló győri polgármester, Borkai Zsolt kurvázós, a Szabadságpártot Heinz-Christian Strache gengszteres videója hozta több mint kellemetlen helyzetbe. (Ugyanakkor szexbotránya volt Budaörs polgármesterének, a korábban SZDSZ-es Wittinghoff Tamásnak is.)

Az osztrák videón a Szabadságpárt akkori vezére állami megbízásokat ígér egy kétes hírű orosz (ál)oligarcha-rokonnak párttámogatásokért cserébe.

Választási bukták

Másrészt mindkét párt súlyos pofonokat kapott: a Fidesz az önkormányzati választásokon Budapest mellett tíz megyei jogú várost is elvesztett, a Szabadságpárt pedig a parlamenti választásokon bukott mintegy tíz százalékot 2017-hez képest.

Az biztos, hogy az említett botrányok egyik párt népszerűségének sem tettek jót. Alexander Dworzak szerint ugyanakkor a Szabadságpárt vereségének nem ez volt a fő oka:

Az FPÖ azt hangoztatta, hogy részegen mindenki beszélt már hülyeségeket. Sok polgár nagyon hamar meg is bocsátotta nekik a botrányt. Ennél sokkal fontosabb volt azonban, hogy a választás előtt kitudódott: Strache havi 10 ezer eurós, költségtérítésre használható számla felett rendelkezett, az FPÖ pedig havi 2500 euróért bérelt neki villát. Ez katasztrófa volt a párt számára, amely a kisemberek pártjának mondja magát. Ezt követően esett a támogatottságuk húszról 16 százalékra.

Strache ment, Borkai maradt

A 10 ezer eurós juttatást és a 2500 eurós „lakhatási támogatást” az FPÖ is megerősítette. Strache azt állítja, hogy a számla nem az övé volt, hanem az egész csapatáé. Néhány hete mindenesetre közölte, hogy befejezi politikai karrierjét.

Borkai Zsolt ezt nem tette meg: az újraválasztott polgármester ugyan bejelentette távozását a Fideszből – miután megnyerte a választást –, de polgármesteri címét a kurvázós videó és az őt ért korrupciós vádak ellenére is megtartja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagy Márton elárulta: szochó csökkentést kértek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 15:41
A miniszter fontos egyeztetésen járt.
Makro / Külgazdaság Befékeztek az euróval rendelkező országok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:34
Az euróövezet külkereskedelmi többlete a vártnál kisebb lett júniusban.
Makro / Külgazdaság Durván felborult az ukrán-kínai egyensúly
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:01
Míg az ukránok több mint 50 százalékkal kevesebbet exportáltak Kínába, addig az importjuk 25 százalékkal nőtt.
Makro / Külgazdaság Bejött a Harcosok Klubja? Közelebb került a Fidesz a Tiszához
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 11:14
Az Idea Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása azt is kimutatta, hogy amennyiben a nyár közepén parlamenti választásokra került volna sor Magyarországon, akkor valószínűleg hárompárti parlament alakult volna, mert a két „nagy” párton kívül csak a DK érte volna el a frakcióalapításhoz szükséges 5 százalékos parlamenti küszöböt.
Makro / Külgazdaság Már Svájc se a régi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 10:44
Csökkent a helvétek ipari termelése.
Makro / Külgazdaság Tovább csökkenhetnek az árak a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 09:47
Már ha érvényesítik a nagykereskedők lépését.
Makro / Külgazdaság Visszaszivároghat a szankcionált külföldi energetikai multi Oroszországba
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 08:34
Egy új orosz rendelet teszi lehetővé az Exxon visszatérését.
Makro / Külgazdaság Valami történt Pakson: hiba az egyik reaktorblokknál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 12:05
Közleményt tett közzé weboldalán vasárnap késő délelőtt az Országos Atomenergia Hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump tényleg megbünteti azokat, akik Oroszországgal üzletelnek?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 08:02
Az amerikai kereskedelmi tárgyalók augusztus 25-29-re tervezett újdelhi látogatását lemondták, ami késlelteti a tervezett kétoldalú kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat – jelentette szombaton az indiai üzleti és pénzügyi hírhálózat, az NDTV Profit.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt kapott Magyarország szomszédja
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 16. 13:22
Megerősítette Románia hosszú futamidejű, devizára denominált szuverén kötelezettségeinek „BBB-” besorolását a Fitch Ratings.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG