2p
Néhány tengerentúli megyében, azaz a megmaradt apró gyarmatokon már ma szavazhatnak az ottani polgárok. Az utolsó előrejelzés kiélezett küzdelmet valószínűsít.

Az európai Franciaországban ma béke honol: éjfélkor beköszöntött a kampánycsend. Guadelupe és Martinique szigetein már ma lehet voksolni, magában Franciaországban holnap reggel 8-tól este 8-ig. 11 jelöltre lehet szavazni, ebből érdemi esélye négynek van, hogy továbbjusson a második fordulóba.

Az esélyek

A Bloomberg utolsó előrejelzése szerint legesélyesebb 24 százalékkal Emmanuel Macron, őt követi meglehetősen szorosan, 22,5 százalékkal a szélsőjobboldali Marine Le Pen, a harmadik a botrányai miatt visszaesett korábbi favorit, Francois Fillon 19,5 százalékkal, negyedik a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon 18,5 százalékkal. Ötödik helyen áll a szocdem jelölt, Benoit Hamon, 7 százalékkal.

Ha a papírforma szerint az első két jelölt jut tovább, akkor abban lehet reménykedni, hogy Fillon szavazói Macronra fognak átszavazni a második fordulóban, hogy ezzel megelőzzék Le Pen győzelmét, ami a jelölt programja alapján katasztrofális lenne mind Franciaország, mind Európa számára.

Elnöki királyság

Ez lesz egyébként a Charles de Gaulle által 1958-ban létrehozott ötödik köztársaság (ahogy néhányan nevezik, elnöki királyság) 8. elnökválasztása, melyben az elmúlt 60 évben kormányzó két nagy párt jelöltje valószínűleg már az első fordulóban kiesik. Az eddigi elnökök közül a leghosszabb ideig, 14 évig a szocialista Francois Mitterand volt hatalmon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG