1p
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem kizárt, hogy - hasonlóan a korábbi esetekhez - idén is hamarabb fizessük ki az IMF-nek esedékes részletet. Döntés azonban még nincs.

Varga Mihály szerint nem valószínű, hogy Magyarország "egy-két napon" belül ismét devizakötvényt adjon el. Hangsúlyozta, hogy folyamatosan figyelik a piaci körülményeket és készenlétben állnak. Úgy fogalmazott: az elmúlt hetekben kedvező fejlemények voltak a nemzetközi pénzpiacokon. Ha a piaci helyzet ezt még kedvezőbbé teszi, akkor elképzelhető, hogy a kormány kötvényeladásról dönt, de most ez a kérdés nincs a kormány előtt – tette hozzá.

Ahogy a Privátbankár korábban megírta, idén egyszer már utaltunk hetekkel a határidő előtt. Részletek >>

Varga Mihály elmondta, a minisztériumban vizsgálják, hogy idén is idő előtt törlesszék-e a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett kölcsön aktuális részletét, döntés még nem született a kérdésben. Számításaik szerint erre képes lenne az ország, de ez elsősorban kamatszámítás kérdése – tette hozzá.

Maradnak a különadók

Varga Mihály szerint nem várható, hogy a kormány – a tavalyihoz hasonlóan - a nyári törvényhozási szünet előtt elfogadja a jövő évi költségvetés tervezetét. Várhatóan ősszel döntenek róla, de hangsúlyozta, hogy tartják az államháztartási törvényben szereplő határidőt.

Megismételte korábbi kijelentését, amely szerint jelenleg nem lehetséges az ágazati különadók kivezetése, hiszen ezek nélkül nehezen lenne teljesíthető a 3 százalék alatti hiánycél. Később lehet erről szó, de meg kell vizsgálni, hogy milyen adónemekkel lehet pótolni a kieső adóbevételeket – mondta, hozzátéve, hogy az elkövetkező másfél évben marad a jelenlegi adószerkezet.

Egyedül nem megy

Varga Mihály óvatosnak és konzervatívnak nevezte a kormány idei évre vonatkozó, 0,7 százalékos növekedési előrejelzését. A kormány az áprilisi konvergenciaprogramban 0,9 százalékról 0,7 százalékra rontott prognózisán, ami így nehezen nevezhető optimistának - mondta.

A miniszter szerint, bár a kormány megteremtette a gazdasági növekedés alapját, de Európa fellendülése nélkül nem várható, hogy Magyarországon gyorsabb lehessen a növekedés. A kormány elmúlt három éves gazdaságpolitikájának értékeléséről tartott sajtótájékoztatón a miniszter azt mondta: 2014-re a magyar kormány és Brüsszel is nagyjából 1,5 százalékos növekedést vár, ami reális, de ha Európa kikerül a recesszióból, akkor az export révén Magyarországon is nagyobb lesz a növekedés.

Három pillér

Ebben az évben már láthatók a jelek, hogy a magyar gazdaság jobban teljesít és el tudott mozdulni arról a pontról, ahol a 2010-es kormányváltás idején volt – jelentette ki Varga Mihály.

A kormányzati gazdaságpolitika három alapvető irányának nevezte az adósság csökkentését, a középosztály megerősítését, illetve a közteherviselés kiszélesítését.

Kifejtette: Magyarországon a jövedelemhelyzet nem romlott és a családi adókedvezmények, a minimálbér és a szakmunkásbér emelése révén kis javulás tapasztalható. Ez, szerény mértékben ugyan, de már a fogyasztáson is látszik - tette hozzá.

Lehetőségnek nevezte ugyanakkor a kormány által kezdeményezett keleti nyitás politikáját, amelynek - mint mondta - első eredményei lassan beérnek.



A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG