1p
A Nemzetgazdasági Minisztérium tízéves adósságfinanszírozási stratégiát dolgozott ki, hogy felgyorsítsa az államadósságnak a GDP 50 százalékára való csökkentését.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a lappal azt közölte, hogy a dokumentum a 2015-ben hatályba lépő adósságszabályon alapul, amely a gazdasági növekedés és az infláció függvényében határozza meg az adósságállomány maximális növekedési szintjét, és ebből vezeti le a megengedhető költségvetési hiányt - írja a Napi Gazdaság

Ahogy arról a Privátbankár is írt, az államadósság növekedéséhez 2006-ig a "nagyvonalú" gazdaságpolitika és a gazdaság visszaesése járult hozzá. Elemzésünket itt olvashatja el.

A képlet szerint az államadósság forintban számított tervezett értékét úgy kell meghatározni, hogy annak az előző évhez viszonyított növekedési üteme nem haladhatja meg a költségvetésről szóló törvényben meghatározott, a költségvetési évre várható infláció és a bruttó hazai termék várható reálnövekedési üteme felének különbségét.

Ezt a szabályt először a 2016-os büdzsé tervezésekor kell alkalmazni, majd mindaddig, amíg az államadósság mértéke a GDP 50 százaléka alá kerül - írja a Napi Gazdaság.

Csökkentenék a devizakitettséget

A cikk szerint az adósságkezelés eddig a költségvetési hiány finanszírozására irányult, lehetőleg úgy, hogy az államadósságon belül a külföldi devizákban kibocsátott kötvények és hitelek aránya ne érje el a 25−32 százalékot − legalábbis a válság előtti időszakban.

Forrás: Privátbankár
Az adósság összetételében az NGM-stratégia a devizaarány fokozatos csökkenését feltételezi, emellett kiemelt cél a magyarországi befektetők arányának növelése, a belföldi szereplők állampapír-vásárlásának ösztönzése − a stabilabb adósságfinanszírozás mellett így a kamatnyereséget is itthoni szereplők realizálják. A devizaarány csökkentése azonban csak fokozatosan, a forintpiac terhelhetőségének függvényében valósulhat meg az NGM szerint.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG