4p
A volt görög pénzügyminiszter szerint egész euróövezetnek szüksége lenne egy intézményesített adósság-átalakítási rendszer bevezetésére, nem csak Görögországnak.

Véleménye szerint a görög kormány hitelezőkkel folytatott öt hónapos kínkeserves alkudozásának egyik legfőbb hozadéka az volt, hogy aktuális európai témává tette a görög adósság átalakításának a szükségességét. Az évek óta tartó halogatás és látszatkeltés után mostanra már szinte mindenki egyetért abban, hogy az adósság átalakítása elkerülhetetlen.

A legfontosabb tanulság azonban az, hogy az adósság átalakításának a problémája nemcsak Görögországra, hanem általában az euróövezetre is érvényes - emeli ki a volt görög pénzügyminiszter.

Mivel van a baj?

Az euróövezet ugyanis egy egészen sajátos és egyedülálló alakulat abból a szempontból - mutat rá Project Syndicate weboldalán megjelent cikkében Jánisz Varufakisz -, hogy jegybankjának döntéseit nem támogatja államapparátus, az euróövezeti tagállamok pedig nehéz időkben nem támaszkodhatnak jegybankjaikra. 

Az európai vezetés ezt az intézményes űrt komplex és hiteltelen szabályrendszerrel próbálja kitölteni, olyan szabályokkal, amelyeket érvényesíteni gyakorlatilag lehetetlen, ellenben kilátástalan helyzetbe taszítja éppen azokat, akiknek segítségre lenne szükségük.

Az egyik ilyen szabály a maastrichti szerződésben megkövetelt 60 százalékos GDP-arányos adósságplafon, a másik pedig a közvetlen költségvetési támogatások tilalma. Az első szabályt - szándékosan vagy sem - már a tagországok többsége megsértette, közöttük Németország is. A másodikat pedig jó néhány esetben elsöpörték a szükségessé vált segélycsomagok. 

Az adósság-átalakítás azért probléma az euróövezetben, mert szembemegy az alapszerződéssel. Olyan esetekben pedig, amikor gazdasági szükségszerűségek intézményes szabályrendszerbe ütköznek, vagy megtalálják valamilyen kreatív módon a döntéshozók a szabályok átalakításának a módját, vagy művük a szemük láttára fog összeomlani - figyelmeztet cikkében a volt görög pénzügyminiszter.

Jánisz Varufakisz. Fotó: EPA/Julien Warnard


Jánisz Varufakisz szerint az euróövezeti tagországok szuverén adósságának de facto átalakítását az Európai Központi Bank (EKB) közreműködésével lehetne megoldani. Mégpedig oly módon, hogy az EKB is részt venne a tagországok államadósságának a maastrichti szerződésben rögzített aránya feletti részének a törlesztésében. Ennek finanszírozására pedig az EKB kötvényeket bocsátana ki saját nevében. Az ilyen kötvényeket az EKB garantálná ugyan, de lejáratkor valójában az az ország fizetné vissza, amelynek az adósságát az EKB törlesztette. Az EKB minden ilyen kötvény kibocsátásakor tartozik-számlát nyitna a tagországnak. Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) pedig ezeknek a számláknak a feltöltését biztosítaná be államcsőd ellen. 

A volt görög pénzügyminiszter szerint egy ilyen megoldás több előnnyel is járna. Egyrészt az EKB jelenlegi mennyiségi monetáris enyhítésével ellentétben nem teremtene pénzt, nem gerjesztene semmiféle eszközérték-buborékot. Nagyban csökkentené emellett az euróövezeten belül az aggregát kamattörlesztéseket. Nem befolyásolná a német hosszú lejáratú kamatokat sem, mivel Németországnak semmilyen törlesztést nem kellene garantálnia. Mindemellett megfelelne a maastrichti szerződés szellemének, nem lazítaná fel morálisan a rendszert. 

A kulcs

Az eruóövezeti válságra valójában csak egy föderális rendszer jelentene megoldást - jegyzi meg cikkében Jánisz Varufakisz, hozzátéve, hogy ennek esélyeit azonban tragikus módon a tagországokat egymás ellen hergelő kríziskezelés csak rontotta. Az eurócsoport a jelenlegi viszonyok között csak fegyelmező jellegű és hatástalan politikai unió kialakítása felé képes továbblépni. Egy olyan adósság-átalakítási rendszert pedig, amelyre nemcsak Görögországnak, hanem az egész euróövezetnek szüksége lenne, a jelenlegi viszonyok között szinte képtelenség bevezetni - szögezi le Jánisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter a Project Syndicate weboldalán megjelent írásában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG