2p
A GKI a gazdaságpolitikát, a hazai piac szűkülését és az EU keresletének gyengülését okolja.

Magyarországon, ahogyan Európában is, véget ért a recesszió, de a 2012. évi jelentős és 2013. I. félévi kis visszaesést 2013. II. félévében is csak 0,8 százalék körüli növekedés követi – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb prognózisában.   

A gazdaságkutató szerint 2013 egészében is csak a mezőgazdaságnak - a tavalyi nagyon rossz után idén viszonylag kedvező időjárásnak - lesz köszönhető a stagnálásnál jobb eredmény. Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, a GKI szerint azonban az ennek érdekében alkalmazott eszközrendszer lefagyasztotta a gazdaságot, és a magyar gazdaság perspektívátlan pályán döcög. Mivel a 2013. évi 0,3 százalék után 2014-ben is csak 1,3 százalék körüli növekedés várható, folytatódik az ország leszakadása a régiótól: 2011-14-ben a GDP átlagosan csak évi 0,4 százalékkal nő, ennél rosszabb teljesítmény egyedül Szlovéniában lesz.

Mindez a GKI szerint arra utal, hogy a gyenge magyar teljesítménynek csak egy kisebb részét magyarázza az EU keresletének gyengesége, abban főleg a hazai piac továbbra is tartó szűkülésének, az ezt kiváltó téves gazdaságpolitikának van szerepe. Miközben a választási gazdaságpolitika, az erőszakos rezsicsökkentés és a devizahitelek kivezetésének folytatása tovább rontja a magyar gazdaság befektetői megítélését, a nemzetközi likviditásbőség is lanyhulóban van. Mindez együttesen negatív fordulatot okozhat a magyar gazdaság elmúlt egy évben javuló finanszírozási feltételeiben – írja a gazdaságkutató.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG