Varga Mihály meghallgatásán kifejtette, hogy a kormány elővigyázatossági megállapodásra törekszik, amely biztonsági hálót jelent a magyar gazdaságnak, így erősíti a gazdaság iránti bizalmat, amelynek köszönhetően egyebek mellett a GDP 4-4,3 százalékát is elérő adósságszolgálat is csökkenhet.
Meghallgatását követően újságíróknak elmondta, a szükséges intézkedéseket a kormány megtette, ezt Brüsszel ismeri, így bízik benne, hogy a pozitív döntés születik az ország ellen indított túlzottdeficit-eljárásban.
A tárgyalások megkezdését firtató kérdésre pedig azt mondta: abban bízik, hogy a tárgyalópartnerek is már a nyár folyamán elkezdődő tárgyalásokra készülnek.
Támogatta Varga Mihály tárca nélküli miniszterré történő kinevezését az Országgyűlés gazdasági bizottsága a minisztereljelölt kinevezés előtti meghallgatását kedden. A kormánypárti képviselők igennel szavaztak, az ellenzéki képviselők tartózkodtak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Dugódíj: akár 3600 forintba kerülhet egy belvárosi út New Yorkban
16 perce
-
Tragikus földrengés volt Tibetben
körülbelül 1 órája
-
Rogyadoznak az oszlopok: Putyin arcára fagyhat a mosoly
körülbelül 1 órája
-
Mibe kerül most a forint?
2 órája
-
„Történelmi csapás” – retteghetnek az orosz helikopterpilóták, már megint váratlant húztak az ukránok
3 órája
-
Indonézia is BRICS-tag lesz
13 órája
-
Jobb, ha lefekvés előtt nem nézi meg, mennyibe kerül egy euró
14 órája
Mfor.hu Top24
- Történelmi pillanatot élt meg a One, a korábbi Vodafone és DIGI utódja
- Valami drasztikus húzásra készül a Fidesz? Egy az egy ellen mérkőzhetne meg Orbán Viktor Magyar Péterrel
- Január 15-től fontos változás jön az építőipari vállalkozóknak
- Mégsem finanszírozási gondok állnak a várólisták mögött?
- Budapest tényleg semleges: Nyugatról és Keletről is özönlenek a turisták
- Balog Zoltán miatt kell kampányolnia a református egyháznak
- Orbán Viktor Indiából: Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!
Makro / Külgazdaság
Dugódíj: akár 3600 forintba kerülhet egy belvárosi út New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 08:28
New Yorkban dugódíjat kell fizetni az autósoknak mostantól.
Makro / Külgazdaság
Rogyadoznak az oszlopok: Putyin arcára fagyhat a mosoly
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 07:17
Az orosz gazdaság három pillérre épült az Ukrajna elleni 2022 februári invázió megindulása után, amelyek az elmúlt két évben megtartották, ám úgy tűnik, 2025-ben más lesz a forgatókönyv egy friss elemzés szerint.
Makro / Külgazdaság
Mibe kerül nekünk az orosz gázvezeték elzárása?
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 16:44
A Trend FM hétfő reggeli adásában az év első napjainak fontosabb történéseit elemezte munkatársunk, Király Béla. Így az év elején az Ukrajnán át futó gázvezeték lezárásának következményeiről volt szó, illetve arról, hogy ennek milyen hatása lehet az ellátásbiztonságra, akár az európai gazdasági helyzetre. Emellett terítékre került az év végi kisebb emelkedést követően látható érdemi forintgyengülés is, annak nemzetközi és hazai okait és következményeit is elemezte kollégánk.
Makro / Külgazdaság
Infláció: azért drágul a benzin, mert gyengül a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 11:25
Ahogy arra számítani lehetett, tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak, köszönhetően a forint további gyengülésének a dollárral szemben.
Makro / Külgazdaság
Nagy botrány volt belőle, most csendben törölték a pénzintézetet
Vég Márton | 2025. január 5. 13:09
Törölték a cégjegyzékből a Széchenyi István Hitelszövetkezetet. Töröcskei István bankár-üzletembert szoros baráti szálak fűzték a jobboldali körökhöz. Egy ideig.
Makro / Külgazdaság
Vajon Nagy Márton zsebkendőt készítsen elő, vagy pezsgőt hűtsön be?
Privátbankár.hu | 2025. január 5. 11:41
A turisztikai szálláshelyek, az ipari termelés és az ipari termelői árak, valamint a kiskereskedelem tavaly novemberi adatait teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal a jövő héten.
Makro / Külgazdaság
Tizenhét éves rekord dőlt meg a spanyol gazdaságban
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 14:01
Spanyolországban 2 millió 561 ezer volt a regisztrált munkanélküliek száma tavaly decemberben, ilyen kevés munkanélkülit decemberben 2007 óta nem jegyeztek föl. Tavaly novemberhez viszonyítva a munkanélküliek száma 25 ezer 300-zal (0,98 százalékkal) csökkent – közölte a spanyol munkaügyi hivatal pénteken.
Makro / Külgazdaság
Vérrel-verítékkel küzd Nagy Márton egy fontos mutatóért
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 09:46
Bár a 2024-es költségvetést eredetileg 2,9 százalékos hiánycéllal tervezték meg, még messze vagyunk a teljesítésétől. A GDP-arányos hiány 2024. III. negyedévben 3,0 százalékos volt, az első három negyedévben pedig 3,5 százalékos lett.
Makro / Külgazdaság
Nagy Mártonék nem válaszolnak, pedig milliárdokról van szó
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 09:22
Milliárdokat pumpáltak az Eximbankba.
Makro / Külgazdaság
Újabb pocsék gazdasági adat érkezett Magyarországról
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 08:31
2024 novemberében az export értéke éves szinten csökkent, míg az import növekedett a KSH első becslése szerint.
Heti top
- Eltűnt az orosz gáz, máris leállt a fűtés – százezrek fagyoskodnak 2025. január 2. 07:33
- Jöhet a magyar lakosság háborús felkészítése? 2025. január 3. 15:03
- Dagad a botrány Varsóban: Szijjártó Péter keményen odaszólt Lengyelországnak 2025. január 3. 13:16
- Ez már az Ausztriában dolgozó magyaroknak is rosszul eshet 2025. január 2. 11:44
Havi top
- Magyar Péter akkorát robbantott, hogy a nemzetközi lapok is lecsaptak rá 2024. december 25. 06:13
- Eltűnt az orosz gáz, máris leállt a fűtés – százezrek fagyoskodnak 2025. január 2. 07:33
- Magyar Péter kiütheti a nyeregből Orbán Viktort 2024. december 27. 05:49
- Jöhet a magyar lakosság háborús felkészítése? 2025. január 3. 15:03
A privátbankár ajánlja
- Bod Péter Ákos: Nem húz a motor – mi lesz az iparral? 2024. november 8. 05:41
- Megmenti-e Orbán Viktor szövetségese a francia költségvetést? 2024. november 29. 15:01
- Draghi tévedése 2024. november 19. 15:19
- Kamala Harris bukása után robbanhat be egy pofátlan kaliforniai fenegyerek 2024. november 15. 15:01
Friss
Makro / Külgazdaság
Dugódíj: akár 3600 forintba kerülhet egy belvárosi út New Yorkban
New Yorkban dugódíjat kell fizetni az autósoknak mostantól.
16 perce
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
-
Bevezették az első dugódíjat az USA-ban, több éves háború ért véget
05:05
-
Nyakló nélkül veszik fel a hiteleket a magyarok
16:04
-
Hajmeresztő kijelentése miatt kiakadtak Elon Muskra
16:04
-
Joe Biden elnökségének utolsó napjaiban még keresztbe tesz Donald Trumpnak
15:03
-
Több bérletet is megszűntet a BKK
14:02
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Esik szét az ország, háború van, mélyponton a forint, Orbán Viktor közben Indiában nyaral
07:46
-
Lebontják a karácsonyfát a Dobó téren és a díszfényeket is elkezdik leszedni
19:38
-
Csabi rablással kezdte az évet
15:00
-
Havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást is kaphatnak a fiatalok
14:27
-
Megvan a Ferencváros új edzője, ír focilegenda érkezik!
13:53
legolvasottabb
-
Magyar Péter akkorát robbantott, hogy a nemzetközi lapok is lecsaptak rá
2024. december 25. 06:13
-
Eltűnt az orosz gáz, máris leállt a fűtés – százezrek fagyoskodnak
2025. január 2. 07:33
-
Magyar Péter kiütheti a nyeregből Orbán Viktort
2024. december 27. 05:49
-
Jöhet a magyar lakosság háborús felkészítése?
2025. január 3. 15:03
-
Dagad a botrány Varsóban: Szijjártó Péter keményen odaszólt Lengyelországnak
2025. január 3. 13:16
top 24
-
A nagy Orbán Viktor-rejtély – komoly változások előszele lehet az indiai út?
2025. január 6. 18:34
-
Szijjártó Péter bátor bejelentést tett
2025. január 6. 10:59
-
Miért is ment Indiába Orbán Viktor? Megszólalt a miniszterelnök
2025. január 6. 12:34
-
Bevették az oroszok az ukránok erődvárosát
2025. január 6. 10:33
-
Megvan az izraeli csodafegyver Irán ellen
2025. január 6. 09:32