3p
Négy hónap alatt 28 ezer gyermek született, mindeközben 43 ezren haltak meg. Közel 15 ezerrel megint kevesebben vagyunk - a számok viszont mutatnak némi javulást. A magyarok rákaptak a házasodásra: több mint 500-zal több pár kelt egybe idén, mint tavaly az év első harmadában.

804-gyel több gyerek, mint tavaly

Az előzetes adatok szerint 2014 első négy hónapjában több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A születések száma az év három hónapjában emelkedett, februárban viszont 1,1%-kal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban.

A legnagyobb mértékű növekedés áprilisban történt, amikor a 7 023 regisztrált újszülött 9,3%-kal múlta felül az előző év azonos havi értékét. Az emelkedés mértékét azonban meghatározta, hogy tavaly a negyedik hónapban születtek a legkevesebben. Összességében az év első négy hónapjában született 28 318 gyermek 804-gyel, közel 3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

Tudjuk, mit tettél karácsonykor!

Szeptemberben születik Magyarországon a legtöbb gyermek, alighanem azért, mert a karácsonyi ünnepekkor sokaknak több lehetősége és kedve van az együttlétre. Az osztrák statisztikusok napra pontosan is kimutatták a karácsony jelentőségét, ott a tíz leggyakoribb születésnapból hét szeptember 19 és 26 között van. Részletek >>

Kevesebben haltak meg

A halálozások száma az év mind a négy hónapjában kevesebb volt, mint 2013-ban. Különösen az áprilisi visszaesés volt jelentős, amikor az egy évvel korábbihoz képest 5,6%-os mérséklődés volt tapasztalható. Az év első négy hónapjában 3,7%-kal csökkent az elhunytak száma, ez az előző évhez képest 1 674-gyel kevesebb halálozásból adódott.

Nagyon beindult a házasodási láz

A 2014. január–áprilisi időszakban számottevően többen kötöttek házasságot, mint egy évvel azelőtt. A frigyek száma mind a négy hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit. A legnagyobb mértékű emelkedés februárban történt, amikor kimagaslóan, 19,4%-kal több házasságot regisztráltak az előző év azonos időszakához képest.

Az év első négy hónapjában anyakönyvezett 6 641 házasságkötés jelentősen, 8,1%-kal, számszerűen 500-zal haladta meg a bázisidőszaki értéket.

Közel 15 ezerrel lettünk kevesebben

A halálozások száma számottevően mérséklődött, a születéseké emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás üteme 5,3 ezrelékről 4,6 ezrelékre csökkent, ami a 2013. január–áprilisi 17 384-gyel szemben 2014 első négy hónapjában 14 906 főt jelentett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Figyelem nyugdíjasok! Előbb hozza a postás a 13. és a 14. havi nyugdíjat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:21
Korábban, már péntektől kezdik kézbesíteni a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyedét a posta.
Személyes pénzügyek Évek óta stagnálnak a lakásfelújítási várakozások
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:26
A lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési szándékai az elmúlt három évben csak enyhe hullámzást mutattak, határozott tendenciát nem. GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a következő egy évben a válaszolók 6 százaléka biztosan, 18 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára.
Személyes pénzügyek Ha ezt nem felejti el, akár a bankoláson is spórolhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:07
Érdemes alaposan körülnézni a piacon.
Személyes pénzügyek Nem csak a munkáshitel és babaváró, de a személyi hitel is szűkebbre fogta decemberben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:21
A személyi hitelek harmadik leggyengébb hónapja volt tavaly.
Személyes pénzügyek Ezt a napot kell beírnia a naptárba a nyugdíjasoknak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:59
Két napon érkezik az utalás.
Személyes pénzügyek Egyre nagyobb a verseny a személyi kölcsönöknél – melyik a legjobb ajánlat?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 16:38
Több bank is változtatott személyi kölcsönének kondícióin a napokban.
Személyes pénzügyek Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:11
A Mastercard Európában elsőként vezeti be az UEFA Champions League digitális passion kártyát az OTP Bankkal együttműködésben.
Személyes pénzügyek Igazából nem is vehetünk fel több pénzt vasárnaptól ingyenesen?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:44
A szám nőtt, de ha arányosan nézzük, egész más a helyzet.
Személyes pénzügyek Ezt kell tennie, hogy ne bukjon a vasárnapi nagy változáson
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 16:09
Február 1-jétől duplázódik az az összeg, amelyet ingyen fel lehet venni az ATM-kből, de vannak buktatók.
Személyes pénzügyek Lehet 150 ezerrel több? Vasárnaptól duplaannyi pénzt vehetünk fel az ATM-ekből
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 14:51
Február 1-jétől az ingyenes készpénzfelvétel felső határa 300 ezer forintra nő, összesen ennyit lehet havonta kétszer kivenni az automatákból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG