A parlament csütörtökön úgy döntött, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe idén visszalépők követeléseit a magánnyugdíjpénztárak állampapírban és készpénzben utalják át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba.
A fideszes Selmeczi Gabriella kezdeményezésére kivételes sürgős eljárással, 253 kormánypárti igen szavazattal, 16 ellenében, 18 tartózkodás mellett elfogadott rendelkezések szerint a magánpénztáraknak a követeléseket október 12-ig kell teljesíteniük.
A magánpénztárak május 31-ével kötelesek a visszalépő pénztártagok portfóliójában lévő eszközöket elkülöníteni, és szeptember végéig a követeléseket állampapírba vagy pénzbe helyezni. Előírás, hogy a követelésnek legalább akkora részét állampapírban kell továbbadniuk, amekkora a visszalépő tagok portfóliójában az állampapírok aránya május végén. Az átadott állampapírok az értékpapírszámlán történő jóváírás napján az állami adósságcsökkentő alap tulajdonába kerülnek.
A PSZÁF legfrissebb adatai szerint a kasszák az idei első negyedévet is veszteséggel zárták, befektetési portfóliójuk értéke azonban nőtt - és állampapírból is több volt náluk mint az ezt megelőző negyedévben.
Selmeczi Gabriella hét elején benyújtott törvényjavaslatát már el is fogadta a Parlament. A most az állami rendszerbe visszalépő magánpénztári tagok vagyonát csak állampapírban vagy készpénz formájában fogadja el az állam. A részvényekkel buktak legutóbb.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
36 perce
-
Kína „súlyos következményeket” helyezett kilátásba Panama számára
10 órája
-
Az amerikaiak lelőttek egy anyahajójukhoz közelítő iráni drónt
11 órája
-
Magának a tőzsdének nem ment annyira jól a tavalyi évben
11 órája
-
Hivatalosan csütörtökön kezdhetik építeni a Paks II. erőművet
11 órája
-
Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
12 órája
-
Nem bírta hideg svájci szelet a náthás forint
12 órája
Mfor.hu Top24
- Orbán Viktor készül valamire: február 14-én lesz a nagy nap
- A DK sokaknak elvenné a szavazati jogát – rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek
- Extrém kilengéseket áraz a piac az áprilisi választásokra
- Autósok figyelem: négy és fél éves mélyponton a benzin ára
- Fülig ér majd a szája, ha meglátja, hogyan kezdte a napot a forint
- Így áll most a Tisza és a Fidesz: kijött a legfrissebb kutatás
- Ifjú budapesti földműves veheti meg a Ganz népszigeti telephelyét
Személyes pénzügyek
Nem csak a munkáshitel és babaváró, de a személyi hitel is szűkebbre fogta decemberben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:21
A személyi hitelek harmadik leggyengébb hónapja volt tavaly.
Személyes pénzügyek
Ezt a napot kell beírnia a naptárba a nyugdíjasoknak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:59
Két napon érkezik az utalás.
Személyes pénzügyek
Egyre nagyobb a verseny a személyi kölcsönöknél – melyik a legjobb ajánlat?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 16:38
Több bank is változtatott személyi kölcsönének kondícióin a napokban.
Személyes pénzügyek
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:11
A Mastercard Európában elsőként vezeti be az UEFA Champions League digitális passion kártyát az OTP Bankkal együttműködésben.
Személyes pénzügyek
Igazából nem is vehetünk fel több pénzt vasárnaptól ingyenesen?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:44
A szám nőtt, de ha arányosan nézzük, egész más a helyzet.
Személyes pénzügyek
Ezt kell tennie, hogy ne bukjon a vasárnapi nagy változáson
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 16:09
Február 1-jétől duplázódik az az összeg, amelyet ingyen fel lehet venni az ATM-kből, de vannak buktatók.
Személyes pénzügyek
Lehet 150 ezerrel több? Vasárnaptól duplaannyi pénzt vehetünk fel az ATM-ekből
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 14:51
Február 1-jétől az ingyenes készpénzfelvétel felső határa 300 ezer forintra nő, összesen ennyit lehet havonta kétszer kivenni az automatákból.
Személyes pénzügyek
Minden autóst érintő fejlesztést jelentettek be
Herman Bernadett | 2026. január 28. 12:31
Új szereplő jelent meg a magyar online biztosításközvetítői piacon: a SimplePay Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésében elindult a simplebiztositas.hu, egy új, teljesen online működő biztosításközvetítői platform, amely a mesterséges intelligenciát is használja.
Személyes pénzügyek
Csaknem 50 ezer csaló cég szerepel már az MNB nyilvántartásában, ön is böngészhet közöttük
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 12:46
Naponta tucatnyi céggel bővül a táblázat, az MNB mellett a külföldi hatóságok is folyamatosan adják ki a figyelmeztetéseket.
Személyes pénzügyek
Még mindig kizárva – megjelent az otthontámogatás fontos módosítása
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 07:16
Egy kör továbbra sem kap lehetőséget, a határidőt viszont kitolták. Fontos változásokat hozott az otthontámogatásról szóló jogszabályok módosítása.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- A magyar határról indult a vonat, amelyet halálos dróncsapás ért Ukrajnában 2026. január 28. 07:32
- Ebből még nagy baj lehet: Oroszország zavarja a tengerhajózás műholdas navigációját 2026. január 28. 08:58
- Beüthet a ménkű a benzinkutakon 2026. január 31. 09:32
Havi top
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
Friss
Vállalat
Hivatalosan csütörtökön kezdhetik építeni a Paks II. erőművet
Engedélyezték az első beton kiöntését.
11 órája
Részvény / Deviza / Áru
Nem bírta hideg svájci szelet a náthás forint
Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama.
12 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Megkezdődnek a közlekedésbiztonságot szolgáló növénymetszési munkák Egerben
14:24
-
Más személy adataival azonosította magát a sofőr
11:47
-
Új pizzázó nyílik Egerben?
09:16
-
Befektetési ügy rázta meg a Hit Gyülekezetét: felfüggesztettek egy lelkészt
08:38
-
Elszámolták a pedagógusok idei béremelését
07:23
legolvasottabb
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
top 24
-
Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol
2026. február 3. 10:11
-
Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
2026. február 3. 10:55
-
Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára?
2026. február 3. 13:41
-
Rejtélyes posztot tett ki Orbán Viktor, ez állhat a háttérben
2026. február 3. 10:49
-
Megtörtént a világtörténelem legnagyobb fúziója
2026. február 3. 06:35
A KELER rántotta le. 
