1p
Csökkent az OTP öngondoskodási indexe, a harmadik alkalommal közzétett mutató jelenleg 34 ponton áll az előző negyedévi 36 pont után. Csökkent a megtakarítók aránya és a megtakarítások mértéke is, miközben hosszú távú öngondoskodási célt egyre kevesebben fogalmaznak meg. Éppen ez a helyzet kezdi rádöbbenteni a lakosságot arra, hogy az időskori pénzügyi gondoskodás elsődlegesen saját és nem állami feladat.

Tavaly nyár óta tovább csökkentek a lakosság pénzügyi tartalékai, leginkább a lekötött bankbetétek csappantak meg (7 százalékponttal). 2011 júniusa óta 63%-ról 56%-ra csökkent azok aránya, akik rendelkeznek valami fajta öngondoskodási formával, most már csak a megkérdezettek 23%-a rendelkezik félretett pénzzel a váratlan helyzetekre, ez 5 százalékpontos csökkenést jelent tavaly nyár óta. A váratlan helyzetekre félretett pénzek jelentős részét azok élték fel, akiknek amúgy is alacsony a megtakarítási képessége - mondta el Kovács Antal, az OTP vezérigazgató-helyettese a bank öngondoskodási indexéhez készített legújabb kutatást bemutató sajtótájékoztatón.



Kovács Antal vezérigazgató-helyettes

Kovács szerint ha iskolai osztályzatra akarjuk váltani az index mostani értékét, az egy "kettes alának" felel meg.

Az egyetlen pozitívum a mostani felmérésben, hogy ugyan a vésztartalékaikhoz sokan hozzányúltak, de akiknek van félretett pénze, azoknak ez az összeg több időre elegendő. Szűkre fogott kiadásokkal most átlagosan 20 hónapig húzzák ki a megkérdezettek a korábbi 16 hónappal szemben.

Az egészségpénztár és a Start-számla tartja magát

Szinte valamennyi pénzpiaci megtakarítási formát érintette a tartalékok megcsappanása, ez alól csupán az egészségpénztár és a Start-számla jelent kivételt. Az egy főre jutó megtakarításai formák száma is csökkent, a vizsgált 15 típusból fél évvel ezelőtt még 1,5-tel rendelkezett az átlag, ma már cask1,1-el.

A mostani felmérést március elején végezték, vagyis már a végtörlesztés lecsengése után (az árfolyamgátba belépők annak hatását majd csak szeptember után érzik meg leginkább). A devizahiteleseket mentő akció döntő hatással volt a meglévő megtakarításokra. Az összes megkérdezett 16%-a rendelkezett devizahitellel, közülük majdnem minden ötödik tudta visszafizetni kedvezményesen hitelét. Az érintettek 8%-a saját forrásból, 5% kölcsönnel együtt, 6% pedig teljes mértékben hitelből fizette vissza banki tartozását.

A makrogazdasági helyzet átsugárzik a lakosságra

Závecz Tibor, a kutatást készítő Szonda Ipsos kutatási igazgatója elmondta, a leginkább az a jellemző, hogy az emberek többsége az adott hónapot akarja "túlélni". Félévvel ezelőtt az volt a jellemző, hogy ugyan csökkent azok száma, akik félre tudtak tenni, de többen gondolkoztak abban, hogy félretesznek, többen terveztek hosszú távra. Az index mostani romlásában az is nagy szerepet játszott, hogy a tartalékaikat felélő háztartások későbbre tervezik, hogy visszatérnek az öngondoskodás útjára, vagy  úgy látják, hogy erre nem lesz esélyük. Závecz szerint ebből is látszik, hogy a makrogazdasági helyzet pillanatok alatt átsugároz az emberek hangulatára.   

A pénzügyi tervezésben nincs változás: az emberek 58%-a készít pénzügyi tervet a következő hónapra, a hosszabb távú tervezés már egyre kevesebbeket mozgat meg. Hosszú távú megtakarítása a megkérdezettek 33%-a rendelkezik - ebben nincs változás, ez is azt mutatja, hogy az emberek a rövid távú lekötéseiket használták fel például a végtörlesztéshez (ezek a befektetések mobilabbak is).

Nem tudunk már előre tervezni



Az index egyértelműen azt mutatja, az elhúzódó válság hatására egyre kevesebben gondolnak az öngondoskodásra, a szándék ugyan megvan, de a tartalékok felélése miatt egyre kevesebben tudnak hosszabb távú célokat kitűzni. A bármilyen pénzügyi öngondoskodást tervezők aránya csökkent, de pénzpiaci megtakarításokat is kevesebben kevesebben terveznek, ahogy csökkent azok aránya, akik a váratlan helyzetekre félre tudnak tenni. Ezek után nem meglepetés, hogy a nyugdíjas évek pénzügyi tervezésére is egyre kevesebben gondolnak. Bár félévvel ezelőtt még az volt a tendencia, hogy nőtt a konkrét megtakarítást tervezők aránya, a tudatosan tervezők száma most csökkent, a korábbi 46%-ról 41%-ra.

Aggódunk a jövő miatt?

Ezek után az sem meglepő, hogy egyre borúsabban látjuk a jövőt, az emberek 74%-a bizonytalannak ítéli meg pénzügyi helyzetét hosszabb távon, de elképesztően magas, 70% azok aránya is, akik ezt gondolják a következő évekről is. A megkérdezettek négyötöde továbbra is úgy gondolja, hogy állami nyugdíja nem lesz  elegendő öreg korában a tisztességes megélhetéshez. Ugyan a többség még mindig azt gondolja, hogy az időskori megélhetés biztosítása az állam felelőssége, egyre többen ismerik fel ebben saját felelősségüket.

Kovács Antal, a bank vezérigazgató-helyettese szerint fontos, hogy egyre többen fedezik fel a pénzügyi tudatosságban saját felelősségüket, ez egy fontos lépés, de a felismerést tetteknek is kell követnie.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG