1p
A magánnyugdjpénztári tagok átlépésére nyitva álló határidőt törvény állapítja meg, annak meghosszabbítására a nemzetgazdasági miniszternek nincsen hatásköre - közölte a nemzetgazdasági tárca hétfőn az MTI-vel.

A pénztártagságát megtartó közel százezer személy március 31-ig jelezhette átlépési szándékát a társadalombiztosítási rendszerbe. Az MTI azért fordult a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM), mert Szabó Máté ombudsman pénteken bejelentette: a pénztártagok számára nem áll rendelkezésre kellő idő a megalapozott döntés meghozatalához, ezért azt kérte a nemzetgazdasági tárcától, hogy a határidőt soron kívül hosszabbítsák meg.

Mint korábban írtuk, a gond alapvetően nem az időtényezővel volt, hiszen a tagok december óta ismerték azokat a részfeltételeket, mire számíthatnak, ha maradnak a pénztáruknál és mire, ha nem. A fő probléma az volt, hogy a minisztérium nem dolgozta ki a részletszabályokat.

Decembertől áprilisig
A parlament a gazdasági stabilitási törvény tavaly december végi elfogadásával több ponton változtatott a magánnyugdíj-pénztári tagokra vonatkozó szabályokon. A magánpénztári tagságukat fenntartók esetében megszűnt a kötelező magánnyugdíjpénztári tagdíjfizetés, így az általuk fizetett tízszázalékos nyugdíjjárulék az állami nyugdíjkasszába kerül. A magánpénztárban maradók ugyanakkor állami nyugdíjjogosultságot kaptak, vagyis az Országgyűlés eltörölte azt a szabályt, amely szerint az, aki korábban pénztártag maradt, kilépett a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből, s 2012 januárjától keresetei nem számítanak be majdani állami nyugdíjába. Azt azonban továbbra sem tudni, hogy mekkora nyugdíjat kapnak a kasszatagok.



A tárca az MTI érdeklődésére közölte: az NGM március 30-án kapta meg az alapvető jogok biztosának kérelmét elektronikusan a március 31-én lejárt határidő meghosszabbítására, amelyre a minisztérium hivatalosan eddig még nem adott választ. Az átlépésre nyitva álló határidőt törvény állapítja meg, annak meghosszabbítására a nemzetgazdasági miniszternek nincsen hatásköre.

A tárca közölte továbbá: az általános határidőszámítási szabályok szerint ha a határidő hétvégére esik, akkor a kéréseket a következő munkanapon be kell fogadni. Ennek értelmében, mivel március 31. szombatra esett, hétfőig jelezhették átlépési szándékukat a pénztártagok. Ezzel szemben csak egy pénztár volt, amely hétfő éjfélig befogadta a kérelmeket (az AXA).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Személyes pénzügyek Még a héten a számlákra érkezhet a családosok pénze
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 09:03
Április eleje és a Húsvét kombinációja közbeszólhatna, de most kedvezően alakul az utalások rendje. 
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Békés és Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Baranya, Hajdú-Bihar és Veszprém, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Hidegzuhany: meredeken kilőtt a repjegyek ára
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 12:53
Többszörösét is elkérhetik egy útra a korábbinál. Ráadásul néhány hét alatt következett be a draszttikus változás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG